A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

TANULMÁNYOK - BERNÁTSKY FERENC: A legtöbb adót fizetők törvényhatósági bizottsági tagválasztása Hódmezővásárhelyen 1929-ben

A választást a belügyminiszter 3909/1929. B. M. ein. sz. körrende­leté"7 értelmében 1929. október 18-án tartották meg. A választás lefo­lyásáról a helyi sajtó a következőképp tudósított: „Verőfényes őszi reggelre ébredt a város a törvényhatóság újjáépí­tésének első döntő jelentőségű napján. Túlzás lenne azt állítani, mint­ha a virilis választás mozgalma kizökkentette volna a várost rendes képéből, nyugalmából [...] Ami kis mozgalmasság volt, azt elnyelte a piac forgataga. Egyedül az autóállomás volt elhagyott és üres: a gépkocsitábor átköltözött a Deák Ferenc és Szegedi utcákon levő párt­irodák elé. A közgyűlési terem 8 óra előtt néhány perccel kezdett megélénkülni, amikor vitéz dr. Juhász Mihály, Simon József dr. és Nagy Gábor tanácsnokok, a szavazatszedő küldöttségek elnökei elfog­lalták helyeiket az urnák mellett. Az egyes urnánál Kovács Mihály földbirtokos volt az első szavazó, a kettesnél Deák István (Bocskay u.) nevét írták fel elsőnek, míg a harmadik bizottság előtt Scheirich István jelent meg legkorábban. A szavazók aztán egyesével, vagy kisebb, kettes-hánnas csoportokban érkeztek a torony alá s féltízkor a szava­zási időtartam derekán már 150 voksot könyveltek el a jegyzők. Tíz óra után egyre ütemesebb lett a szavazás, mozgalmasabb a városháza környéke, egyre izgatottabb a hangulat, míg végre a városháza öregha­rangja elkondította a 11-et.”27 28 „Bár tehát mindössze a 360 legtöbb adót fizető joga volt a virilis csoport megalakítása, nagyon mozgalmas volt a szavazás és a kortesek egész serege környékezte meg a viriliseket, akik a 360-ból 327-en éltek választási jogukkal. Fogatok és autók voltak működésben. Volt, akit hordágyon vittek föl a közgyűlési terembe, pedig nem kellett túl­ságosan kapacitálni.”29 27 Magyarországi rendeletek tára. 1929. Budapest, 1930. 1488. 28 VFU, 1929. okt. 19. 29 VRÚ. 1929. okt. 19. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom