A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

TANULMÁNYOK - BERNÁTSKY FERENC: A legtöbb adót fizetők törvényhatósági bizottsági tagválasztása Hódmezővásárhelyen 1929-ben

nélkül az egységespárti listára23 s ez tényleg hatalmi befolyásolást képez, de viszont tartozunk kijelenteni, hogy kényszerítés senkivel szemben nem történt eddig s így minden választónak joga és módja lesz mérlegelnie a titkos szavazásnál, hogy megvan e elégedve a kor­mány gazdasági és pénzügyi politikájával.”24 „Alább közöljük a virilisvárosatyajelöltek névsorát, melyet a Füg­getlenségi és 48-as Kossuth Lajos Pártkör vezetősége s a dr. Mónus János vezérelte virilis csoport közösen összeállított. Ha az első cso­portban főleg egységespártiak a jelöltek, ez azért van, mert a 120 név közt is nagy többség az övék. Azután a másik két csoportban változik a helyzet. Azzal a nyugodt önérzettel bocsátjuk hát az alábbi névsort a t. nagyközönség elé s mint illetékes tényezőhöz a virilisválasztókhoz appelIáivá, hogy mindenki komoly mérlegelés után tegye magáévá e névsort és aszerint szavazzon. Aki nem lesz megelégedve a neki oda­nyújtott névsorral, ám változtasson rajta, amit akar, hiszen a neveket lehúzni s aztán más nevet odaírni mindenkinek lehet. Ez az alkotmá­nyos szabadság, de mi bízunk benne, hogy a titkos választás ami lis­tánk győzelmét fogja hirdetni.”25 A Függetlenségi és 48-as Kossuth Lajos Pártkor jelöltjei: A legtöbb adófizetők első csoportjából rendes tagnak jelöltek: név foglalkozás lakcím 1. dr. Mónus János ügyvéd Hódi Pál u. 3. 2. Török Péter földbirtokos Zrínyi u. 19. 3. Konstantin Gyula kereskedő Andrássy u. 2. 4. Fejes Péter földbirtokos Szentesi u. 17. 5. Lázár Dezső földbirtokos Andrássy u. 32. 6. dr. Csolsch Gyula orvos János tér 1/a. 23 A pártok a jelöltek neveit tartalmazó szavazólapokat osztottak szét szava­zóik között, és ezt kellett a szavazáskor az urnába dobni. Az eredményeknél látni fogjuk, hogy az előre elkészített listán nem nagyon módosítottak a sza­vazók. 24 VRÚ, 1929. okt. 13. 25 Uo. 1929. okt. 17. 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom