A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

IN MEMORIAM - LABÁDI LAJOS: Egy barátunk elment. Rózsa Gábor (1944-2006)

Vörös Gabi és Gábor nagy hangsúlyt fektettek a közösségi, társasági élet megteremetésére, ápolására. Szentesre kerülésük után, hamarosan életre keltették az 1970-ben alakult, de csak papíron létező Csallány Gábor Múzeum Baráti Kört. Színvonalas rendezvényekkel sikerült kialakítaniuk egy masszív támogatói csoportot, amelynek tagjai az átlagosnál szorosabban kötődtek a múzeumhoz, annak munkájához. Rózsa Gábor egyéb társulásokkal is próbálkozott: például a 90-es években megalakított Zalotay Asztaltársasággal, vagy a helyi képzőművészeket tömörítő Szépmíves Céh létrehozásával, amelynek atyamesterévé Csúcs Ferenc szobrászművészt választották.

Szintén Gábor volt a motorja, lelke az emléktáblák elhelyezésének, noha nagy szerényen mindig a Csallány Gábor Múzeum Baráti Kört tüntette fel kezdeményezőnek. A nem kis időráfordítással, türelemmel és fáradtsággal járó szakmai előkészítő munkát, hivatali levelezést, az emléktáblák elkészíttetését magára vállalta, és addig kilincselt, cikkezett, olykor veszekedett, amíg meg nem valósult a kitűzött cél. A teljesség igénye nélkül, így lett emléktáblája Drahos István exlibrismü- vésznek (1985), Farkas Sándor múzeumalapító-régésznek (1987), Zalotay Elemér régésznek (1994); és így vált emlékhellyé a szentesi és kunszentmártoni vasútállomás (1987), a szentesi, mártélyi és vásárhelyi vasútállomás (1993), a Sáp-halom Szentes és Szegvár határában (2002).

Csak vázlatát adhattam Rózsa Gábor szerteágazó tevékenységének. A levéltári kézirattárban két teli doboz vár a jövő kutatójára, biográfu- sára, aki behatóbban, teljességre törekvőén megkísérli majd feltárni e megkésett polihisztor, „kisvárosi zseni” munkásságát.

Az utóbbi két-három évben már ritkábban találkoztunk. A rendszeres levéltári kutatással egy ideje ő is felhagyott, és én is csak hébe- hóba ugrottam át a Péter-házba. Ha poharazgatás közben évődni, provokálni akart (mint született szentesit, lokálpatriótát), akkor elkezdte fejtegetni, hogy miért is nem szereti O Szentest. Általában azzal repli- káztam, hogy akkor hogyan bírtál ki húsz évet, hogyan tudtál létrehozni annyi maradandó, szép dolgot?! Mi lett volna, ha szeretted volna városunkat?! Én boldog volnék, ha jó néhány született szentesi, csak töredék felelősséget érezne településéért, mint Te, a született

257