A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

CSALÁDTÖRTÉNET - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Jeltelen sír a celebeszi börtöntábor temetőjében, márványemlékkő Sanghiban. - Egy vásárhelyi orvosházaspár tragikus története

csőt és a saját feje után megy. Ebből pedig rendesen valami nagy baj származik, mert a benszülött, még ha Radja is, nem igen van megáldva államférfiúi képességgel. Ha pedig baj van, akkor elsősorban is a Controleurt veszik elő. Azonban ez a gyakorlatban ritkán esik meg, mert ezek a hivatalnokok jól a kezükben tartják a Radjákat. A Radja legfőbb hivatalnoka a Djoegoegoe, aki rendesen olyan he­lyen szokott lakni, ahova a Radja nehezen jut el. Utána következik a Kateinlaut, aki a falvak élén áll, tehát körülbelül a mi öregbíróink szerepét tölti be. Azután jön a Hukummajor, a kisbíró és ez alatt a Hoekoemmaweteng. Tehát, amint látjuk, a tisztviselői kar nem nagyon kiterjedt. Mivel azonban a falvak nem nagyok, ez is elég. Ezek a nevek vidékenként változnak, én az én szigetemen használatos neveket emlí­tettem. Ami a vallásviszonyokat illeti, a legtöbb benszülött mohamedán. Ezenkívül vannak egyes szigetek, amelyeken a hindu befolyás alatt a budhista vallás az uralkodó, de vannak még szép számmal pogányok is. Az utóbbi időben a missziós társaságok szorgalmas működése kö­vetkeztében, egyre jobban tért hódít a kereszténység. Meg kell említenem az egészségügyet is. Egész bizonyos, hogy a többi gyarmatokon távolról sem végeznek olyan egészségügyi munkát, mint itt. A hivatalos egészségügyi szerv a Dienst van Volksgezondheid, amelyet rendesen a kezdőbetűiről csak DVG-nek neveznek. Minden nagyobb kerületben van egy ilyen DVG orvos, aki a szegény benszülötteket ingyen gyógyítja. Az csak természetes, hogy az állam nem képes arra, hogy arra a hatalmas területre elég orvost nevezzen ki, mégis ez a szervezet csodálatos munkát végez. Amellett, hogy tagjai India legkülönbözőbb helyein a betegeket gyógyítják, még tudományos munkát is végez, hiszen az ilyen orvosnak köszönhető a beri-beri felfe­dezése és leírása is. Ennek a szervezetnek az érdeme az, hogy a pestis, kolera, himlő, malária és más veszedelmes megbetegedések sokkal kisebb pusztítást végeznek ma Holland-Indiában, mint akármelyik más gyarmaton. De meg is kapják az államtól a legmesszebb menő támo­gatást. A DVG-én kívül ott vannak még a katonaorvosok, akik szintén foglalkoznak a benszülöttek gyógyításával és a missziós orvosok. Ez utóbbiak szintén állami támogatást élveznek, de korántsem olyan mér­tékben, mint az előbb említett szervezetek. Ennélfogva ezek az orvosok 244

Next

/
Oldalképek
Tartalom