A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)
TANULMÁNYOK - SZIGETI JÁNOS: Móra Ferenc és Hódmezővásárhely
A „derűsen anekdotizáló” Szathmáry Tihamér Történetek a Hódiéivá partjáról (Hódmezővásárhely, 1929. Dura ny.) című kötetéhez Móra Ferenc írt előszót.10 Móra Ferenc 1920-1926 között felolvasó-, irodalmi- és jótékony- sági esteken, munkásmatinékon nyolcszor lépett a vásárhelyi közönség elé, mindannyiszor nagy sikerrel.11 Egy est kivételével a szegedi Dugonics Társaság képviseletében tisztelte meg a vásárhelyi publikumot. 1920. április 28-án a Fekete Sas nagytermében költeményeiből olvasott fel. Ebben az évben jelent meg Könnyes könyv címmel verseskötete. Magyar katona imádsága című, legújabb költeményét is elmondta, melyet a helyi lap is leközölt. Ebben vallásos, hazafias és a Trianon utáni korszellemnek megfelelő irredenta elemekből építkezett, a jeremiádok hangján fohászkodott Istenhez. Csendes rezignáltsággal fordul Istenhez: „ Nem arra kérünk: segedelmet adj, Csak arra kérünk: semleges maradj!”'2 1923. február 10-én a Kaszinó nagytermében a felolvasó estélyt Petőfi Sándor emlékének szentelték. A korabeli tudósítás szerint „Móra Ferenc pedig előbb költeményeket olvasott fel, majd poétikus színekkel festette meg Petőfi életét, s rámutatott arra, hogy az a nemzet, mely nagy költője ünneplésében eggyé tud lenni, nem veszhet el, fel fog támadni.” Dr. Szalay Józsefi 1870-1937), a „literátus főkapitány” zárszavában méltatta többek között Móra Ferenc előadását, „ki olyan hangokat ütött meg, mellyel közel férkőzött a szívekhez”.13 Március 11 -én az Iparegyletben Iparosok az irodalomban című szabadelőadásával kötötte le „a hallgatóság figyelmét egy jó félóráig. Közvetlen, élethü előadással mondván el értékes reminiscenciákat, kultúrtörténeti 10 SIPKA Sándor - GREZSA Ferenc: Hódmezővásárhely az irodalomban II. = A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium Évkönyve, 1968. Hódmezővásárhely, 1968. 22-23. 11 GREZSA Ferenc: Móra Ferenc és Vásárhely = Csongrád Megyei Hírlap, 1961. ápr. 23. 12 Vásárhelyi Reggeli Újság (a továbbiakban: VRU), 1920. ápr. 30. 13 VRU, 1923. febr. 13. 89