A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

ÉVFORDULÓ - SZIGETI JÁNOS: József Attila és vásárhelyi utóélete

Etáinak. A baráti kör, a „Müveröm” poétái ennél többet tudtak, bár nehezen igazodtak el a modern, családi Pygmalion-mondában. Leghamarabb dr. Makai Ödön költözött Vásárhelyre. 1928. no­vember első napján érkezett meg, s a szegedi ügyvédi kamara 1929. január 8-i hatállyal be is jegyezte a Szentesi út 24. sz. alá. A családi kapcsolatok átrendeződtek. Ödön válófélben volt Jolántól. A válás után feleségül vette a fiatalabb nővért, Etát. Ez a kapcsolat most már tartósnak bizonyult. Jolán is hamarosan férjhez ment, immár harmad­szor, Bányai László hoz (1904-1979). Makai dr. Blantz Bélával (1896-1944), a helyi Kereskedelmi Bank ügyvezető elnökével már korábban kapcsolatba került. A pénzintézet ügyeit együtt intézték. József Attila 1920 októberében még csak átutazott Vásárhelyen. 1929. január végétől 1935. augusztus 20-ig rövidebb-hosszabb időre gyakran leutazott, vendégeskedett a Makai családnál. 1929 nyarát nagyrészt Vásárhelyen töltötte, itt váltotta ki útlevelét július 9-én. 1930. február 8-án vidám farsangi mulatságon vett részt Makaiék Szentesi utcai lakásán. Ekkortájt keletkezett a tréfás versezet, a Kínál- gató. Ugyancsak még Vásárhelyen állt össze a Hívogató című tréfás szöveg. Fénykép is megőrizte a zulukaffer jelmezbe öltözött József Attilát Makai Ödön és nővérei társaságában. 1930. május 20-i dátum­mal látták el Fábián Dániellé1 közösen írt, Ki a faluba! című röpiratu- kat. Pákozdy Ferenc ajánlatára a helyi Törekvés Nyomda nyomtatta ki a röpiratot. Galyasi Miklós költőt május 21-én ismerte meg a Tisza Szálló egyik különszobájában. Ettől kezdve barátkozott össze a Müveröm tagjaival, elsősorban Galyasival és Pákozdyval. Emlékeze­tes a pünkösdi Tisza-parti kirándulás, amelyről fénykép is készült. 1932. december 14-én, a zsidó hitközség kultúrcsoportjának estélyén A legújabb magyar költészetről címmel előadást tartott. A bevezetőt dr. Székely István (1901-1944) ügyvéd, József Eta véleménye szerint József Attila legjobb vásárhelyi barátja tartotta. A helyi sajtóban Erdei István (1904-1987) részletesen beszámolt a költő előadásáról.4 A Makai család gyorsan barátságos otthonra lelt Vásárhelyen, élénk társasági életet éltek, akkori divat szerint műkedvelő társulatok 4 Kortársak József Attiláról. I. köt. Szerk. BOKOR László. Budapest, 1987. 262-265. (A továbbiakban: BOKOR: i. m.) 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom