A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - HERCZEG MIHÁLY: Törkölyvermek Hódmezővásárhelyen

HERCZEG MIHÁLY

TÖRKÖLYVERMEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

A középkor vége felé Európában messze ható következménnyel járó fölfedezéseket tettek. Azoknak jó része eljutott az akkoriban vitathatatlanul Európához tartozó Magyarországra is. Hogy mást ne említsünk, ilyen volt a szeszlepárlás elterjedése tömeges méretekben. Először égettbor volt a termék neve, hiszen a tönkrement borok megmen- tőjeként terjedt el a Brantwein (Cognac). A desztilláció kiterjedtebb alkalmazását jelentette az, hogy a hordó alján, lefejtés után visszamaradó borseprőből is égettbort készítettek. Ezen újítás mögött az állhat, hogy az európai parasztság szemléletében (miként a magyarországiéban is) mindig jelen volt a takarékosság elve: „Ne dobjuk ki, hátha még valamire fel lehet használni!” (Ld.: Kiss Lajos Vásárhelyi Hétköznapok című könyvét.) A 17. század második felében az égettbor ismert lehetett a szőlővel rendelkező alföldi városokban, falvakban. Debrecen városa 1665-ben az ún. égettboros asszonyokra, bízta az égettbor árusítását, akiknek számát előbb tizenkettőben, majd csakhamar tizennégyben állapította meg. A kővetkező évben húszra, 1670- ben huszonegyre, 1677-ben huszonötre, 1683-ban pedig huszonhatra emelte, így akarván tisztességes keresethez juttatni az elmaradott, szegény özvegyasszonyokat. Mindazonáltal az árulási engedélyt nem ingyen kapták. 1665-ben fejenként és évenként 50, 1670-ben 18, 1677-ben 20 forint az égettbor mérésének díja. Az égettborból befolyt jövedelmet a városi tanács külön kezelte. Egyes források szerint Szegeden is működtek égettborbírák, de nekünk nem sikerült nyomukra akadnunk. Vásárhelyen pedig az egész levéltár elveszett az 1693. évi nagy pusztuláskor.

A 18. században elvileg szabad volt a nem dézsmaköteles mellék- termékből pálinkát főzni, csak az eladás, a forgalmazás jogát védte következetesen a földesűr. Magáért az üst használatáért külön taksát követelt. Eleinte egy forintot, majd kettőt. Amikor mégis átengedte a városnak a juss regálét, a városi tanács már fölemelte a kazánok adóját hat forintra. Vásárhelyen semmi nyoma sem az égettborbírónak, sem a serbírónak. Mindenféle ital felügyelete a borbíróra tartozott.

11