A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)
ÉVFORDULÓ - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: 160 éve született Fodor Lajos, a magyar kisdedóvás úttörője
rült kedéllyel foglalkoztam. Jó kedélyem ma is meg van s azt tapasztalom,, hogy az. kitűnő tápláló tulajdonság, s az élet édességének egyik kiapadhatatlan forrása, mely hatalmasan ellen áll az öregedésnek is. Ajánlom tehát ezt a kitűnő »öregedés elleni óvszer«-t mindazoknak kik a kisdedek nevelői akarnak lenni, hogy derült kedélyhangulat nélkül ne lépjék át soha az óvoda küszöbét, s ha jól meg akarnak felelni magasztos feladatuknak, a kedélynyugalom mellé fogadják társul a türelmet, mely az élet boldogságának és sikerének viszont egyik jelentékeny tényezője. ” A kiváló szakember ideális férj és családapa volt, aki végtelen gyöngédséggel ápolta a családi tűzhelyet. Öt gyermeket neveltek: Jenőt, Mariskát (Janáky Gyuláné óvónő), Etelkát, Lajost és Ilonát (12 éves korában elhunyt). Lajos volt a vérszerinti gyermekük, a többit örökbe fogadták. Fodor Lajos egész életét a kisdednevelés ügyének szentelte. A kiváló szakember érdemeit még a király is méltányolta, 1905-ben megkapta a Koronás Arany Érdemkeresztet, amelynek rövid ideig örülhetett. Karácsonykor megbetegedett és 1906. július 12-én éjjel 11 órakor, életének 62. évében elhunyt. Július 14-én délután fél ötkor hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára az Arany temetőbe. Gyászolta őt a város és az ország óvótársadalma, a tanügyi szakemberek sokasága. A sírnál megfogadták, hogy „a magyar kisdedóvás-ügy tiszteletreméltó úttörőjének emlékezetét és érdemeit a hálás követők és tanítványok nagy serege őrzi és ápolja ”. Két évvel később, 1908. június 8-án került sor síremlékének felállítására, amelynek dombormíívét Pásztor János szobrászművész készítette el. A város képviseletében megjelent Juhász Mihály polgármester, dr. Csáky Lajos főügyész, Szathmáry Tihamér tanácsnok, Mutsi Bálint, a református egyház gondnoka, Steinitzer Vilma igazgató és több száz gyászoló. Az emlékbeszédet Tereli Gyula ref. lelkész tartotta. A Kisdednevelők Országos Egyesülete nevében Stepankó Albert, az óvónők nevében pedig Néder Margit helyezett koszorút a síremlékre, amelyen a következő szöveg olvasható: 163