A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)

TANULMÁNYOK - HERCZEG MIHÁLY: „Alagútrendszer” a város alatt

A lakosság pedig, ha alagútrendszert épített volna, ha nem is a be­tyároknak, kilométer számra, hanem a maga védelmére a vonuló ha­dak ellen, mégis csak az Otemplom melletti falra tellett erejéből. Az. alagútrendszerhez, pedig ki kellett volna merni a kiásott göd­rökből minden vizet a betyárok kedvéért és korát messze megelőzve naponta több ezres létszámban kellett volna nem robotolnia, hogy a Szatmárból hozott uradalmi kőművesek elkészíthessék az. alagútrend­szert, ami állítólag a Serháznál torkollott az Aranyágba, ahol a fehér zsandár három hónapig üldözte Rózsa Sándort és Pokomándy kapi­tány kérte meg a szerzőt, hogy vagy fogja el, vagy lője le a betyárt, mert éhen hal mind a kettő. Mindez, annak ellenére, hogy a grófok hajdúi alig tudtak kiverni alkalmakkor 10-18 zsellért robotra a maguk számára. És a lakosság ugyanakkor a saját házait is csak vályogból volt ké­pes fölverni, ami igencsak beleült a vizes talajba, bőven termelve la­kóiban a t... és a TBC-t. Ezekhez, a valóságokhoz nem kell magyará- . „18 z.at. B. Nagy Katalin régész: „Ami a legenda szerint alagút, az egykor vízelvezető csatorna, termény-, élelmiszertároló pince, kút, illetve egy beomlott áteresz — mondja Bokorné Nagy Katalin hódmezővásárhelyi régész. Az említet­tek föld alatti építészeti emléknek tekinthetők. Az alagútnak vélt járatok legtöbbje a mai vásárhelyi csatornahá­lózat előzménye. A föld alatti csatornák 80 centi szélesek, 120 centi magasak, csúcsívesek. Nagyjából északról délre, több tíz méteren ösz- sz.efüggően futnak a Hódtó felé, itt vezették le a Hódtótól északra lévő városrészek szennyvizét, csapadékvizét a tóba. »Magam három pontját láttam ennek a csatornának« - mondja a régész asszony. Léteznek továbbá nagyméretű, szintén téglából épült helyiségek a föld alatt, ezek pincék, melyeket egykori nagygazdák építettek házaik alá, terményt, húst tartottak benne. A Serház. térnél talált, átjárókkal tagolt pincerendszerben sörhűtésre szolgáló kádak, csövek voltak. »A legenda szerint a Serház. téri pince fölfut északra, a - történelmi nevén 18 Szathmári János kézirata a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárában. 1984. március 30. 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom