A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Endrey Gyula élete és politikai pályafutása - Földvári László

hatnám, talán kedves egyéni tulajdonságainál fogva szeretjük is..., az a sajátos körülmény idézte elő a válságos helyzetet, hogy a hadsereg részére a nemzettől vérbeli és pénzbeli oly súlyos áldozatokat követel­nek, amelyek elismerésére mi a nemzetet képesnek nem tartjuk... Ilyen körülmények között ezt a mai obstrukciót sokkal jogosultabbnak és indokoltabbnak kell tekinteni, mint azt, amikor Bánffy Dezsőt obstru­álta a képviselőház. „...Van-e valami különbség a két ex-lex között?” - tette fel'a kér­dést, s válaszolt is rá: „Azt hiszem lényeges különbség e kettő között nem található. Mind kettő alkotmányjogokba ütköző, törvénytelen állapot. ” Az obstrukció hatására a kormánypárt egysége megbomlott. Az or­szág pedig újra exlexbe került. Széli Kálmán miniszterelnök ezt tétle­nül nézte. A kormánypárt azonban nem tűrte, így Széli Kálmánnak június közepén távoznia kellett. Kheun Héderváry Ferenc miniszterel­nök a megegyezéses béke híve volt. Felajánlotta a Kossuth Ferenc vezette függetlenségieknek, hogy a rendes évi újonclétszám és költ­ségvetés fejében visszavonja a katonai javaslatokat. A függetlenségiek nagy része és Kossuth Ferenc elfogadta a javaslatot, azonban Ugrón Gáborék folytatták az obstrukciót, így a párt egysége megbomlott. Kossuth Ferenc kompromisszumos javaslatát leszavazták, s egyre jobban tér hódított az obstrukció, láthatóan egy ellenzéki koalíció volt kibontakozóban. Ezt elősegítette egy vesztegetési kísérlet leleplezése. Egyik függetlenségi képviselő bejelentette, hogy 10 000 koronát ígér­tek neki, ha felhagy az obstrukcióval. Kheun Héderváry tisztázta ma­gát, de augusztusban mégis kénytelen volt benyújtani lemondását. A kormányválságból Ferenc József személyesen igyekezett kiutat találni, de kudarcot vallott. 1903. Szeptember 17-én Clopyban tartott hadgyakorlat befejezésekor parancsot adott ki a közös hadsereg fenn­maradását illetően, amely hatalmas felháborodást váltott ki. Szeptem­berben a kormánypárt vezetőiből létrehozott ún. kilencesbizottság mérsékelt kívánságai csak a lehetőségeket érintette: magyar jelvények és magyar nyelv használata, magyar tisztek ezredekhez való helye­zése. Az uralkodó ezeket sem fogadta el. Ezek után Tisza István kapott kormányalakítási megbízást. Fő fe­ladatának a katonai javaslatok megvalósítását tekintette. Az obstruk­49

Next

/
Oldalképek
Tartalom