A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Endrey Gyula élete és politikai pályafutása - Földvári László

egy-egy létesítmény megvalósulását. „Városunk jelenlegi viszonyai között arra még csak gondolni sem lehet, hogy létszámra nézve egy olyan fizetéses városi tűzoltóságot szervezzünk, aminőre városunk nagyságához képest szükségünk volna, s így az önkéntes tűzoltóság az egyedüli, melyhez sikerrel folyamodhatunk. ”10 11 Az egyre népszerűbb Vásárhely és Vidéke lapnak 1889 és 1894 között dr. Wilhelm Arnold lett a társszerkesztője. Ennek az oka, hogy ügyvédi irodája egyre közkedveltebbé vált. A nyomosabb ok azonban az, hogy 1889-ben megválasztották a helyi Függetlenségi és 48-as Párt elnökének. Ekkor lépett a politikai élet közterére. Pártolója a művészetnek, különösen a színháznak. Gyakran lépett fel az amatőr színtársulat előadásain, nagy sikert aratva, a Fekete Sas nagytermében, amely „...egyáltalán nem alkalmas színterem gyanánt, s már csak siralmas kinézése által is tönkre teszi a hatást, melyet egy színházi előadás képes lenne előidézni... ” Erőteljes fellépésének eredményeként 1892 áprilisában a követke­zőket olvashatjuk lapjában: „...A régi, rozoga, számtalan kisebb-na­gyobb kunyhóból összeállított épülethalmaz helyett, melyet a város székházának neveznek, a tó parton nem sokára egy díszes, korszerű, az építészet mai mesteri technikájával és művészetével készített palota fog a földből kiemelkedni... ” Jelentős agitációsorozatának eredményeként a város közönsége 150 ezer forintot ajánlott fel a városháza megépítésére. A város lakos­sága segítségével Endrey „megnyerte” a városnak az óvónőképzőt. „Ezek volnának azok a tények, melyek azt bizonyítják, hogy a város végre megtalálta a helyes irányt, melybe jövőre haladnia kell, s hogy intéző férfiakban nem hiányzik a kellő erély és tapintat, mely nagyobb szabású dolgok kivételével, megvalósításánál elengedhetetlen kel­lék...”" Felvetette egy 40 szobás szálloda felépítésének gondolatát és szük­ségességét. Sürgette a Szentes - Hódmezővásárhely vasútvonal kiépí­tését, melynek következtében a város jelentős gócponttá válik. Nem szavazta meg 1892-ben a szegedi út kiépítését, „...mert a tervezett 10 Vásárhely és Vidéke, 1888. 40. sz. 11 Vásárhely és Vidéke, 1892. 17. sz. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom