A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Endrey Gyula élete és politikai pályafutása - Földvári László

FÖLDVÁRI LÁSZLÓ ENDREY GYULA ÉLETE ÉS POLITIKAI PÁLYAFUTÁSA Dr. Endrey Gyula családjának gyökerei egészen a 18. századig ve­zethetők vissza, amikor lovag Schwinn János az első ős Budára érke­zett, mint I. Lipót császári biztosa. A család 1720 körül visszaszárma­zott Bajorországba, s csak később, Mária Terézia uralkodásának ide­jén, 1760 körül tért vissza Magyarországra a császári biztos unokája - szintén Schwinn János -, aki „Szent Endre székhellyel a posták di­rektora” lett. Feleségül vette Raábi Mátyás nővérét, Raábi Erzsébetet. Fiuk, Schwinn Leopold Gödöllőn dolgozott a Grassalkovich urada­lomban jószágkormányzóként. Mindkét unokája részt vett az 1848- 1849-es szabadságharcban. A tizenöt évesen bevonult Schwinn László bátorságával kiérdemelte a hadnagyi rangot a Lichtenstein huszár ezredben. Testvére, aki Endreyxe magyarosította nevét, negyvennyol­cas honvédként harcolt. Endrey Antal a Grassalkovich koronauradalommá válásakor Egerbe ment dolgozni, majd onnan a Károlyi-uradalom főmérnöke­ként Orosházára került. Amikor leányának férjét dr. Bakay Lajost 1878-ban Hódmezővásárhelyre helyezték, Endrey Antal úgy határo­zott, hogy a család követi leányát. A Szent Antal utcában, a mai Eöt­vös József Szakközépiskola helyén lévő házat vette meg. Ide költözött bajor származású feleségével, Tschögl Erzsébettel és öt gyermekével. Endrey Gyula 1856-ban született Egerben. A középiskola elvég­zése után Egerben kezdte meg jogi tanulmányait. Igen rövid idő alatt a politikai és társadalmi élet ismert személyiségévé vált. Elnöke lett a jogász egyletnek, szerkesztője az „Eger” című lapnak. Ugyancsak szerkesztője és tulajdonosa volt a „Friczi” című élclapnak. Kitűnő eredménnyel huszonhat évesen szerzett ügyvédi diplomát. 1882-ben Hódmezővásárhelyen nyitott ügyvédi irodát. 1883-ban in­dította útjára a „Vásárhely és Vidéke” című függetlenségi és 48-as párt nézetei hirdető lapot, melynek az első száma január 4-én jelent meg. Az újság kiadásával folytatta Egerben megkezdett közéleti tevé­kenységét, mely igen jelentős a város fejlődését tekintve, mivel ebben az időszakban két újság jelent meg: a 67-es politikát képviselő „Hód­30

Next

/
Oldalképek
Tartalom