A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
ÉVFORDULÓ - A Pető-Törő-Bujdosó-féle parasztzendülés hódmezővásárhelyi dokumentuma - közreadja Kruzslicz István Gábor
lövés tájban is hozzám futván Molnár Mihály felesége, a húgával együtt, kérdezte tőllem, hogy hallottam é, vagy tudom é minemű puska lövések estenek, arra minek utána olyan feleletet adtam volna, hogy nem tudnám kik, vagy mivégre lövöldöznének, akkoriban tehát az asszony jelentette, hogy a kuruczság (:kik között Pető Miklós, és Szomor Péter, Barna Marczi és Szabó Péter jelen volnának, lövöldözne:) Ezeket értvén most nevezett asszonytól azonnal Szabó Péternek (:ki is kereszt fiam vala:) az attyához mentem, kérdezvén az ablakon is attyától, hogy hol volna a kereszt fiam? e képen felelvén, hogy az udvaron fekünne említett kereszt fiam, tehát keresvén őtet, mivel hogy sehol fel nem találhattuk, a nyerget észre vévén hogy jelen nem volna, arról tudtam meg , hogy ő is elment. Miért ezeket bíró uramnak meg nem jelentetted? Azért., hogy az öreg embernek beszédét kordélyságra vettem, és a kereszt fiamat sajnálván, gondoltam azt, hogy talán az Attya vissza hozhattya őtet, ha bátor el ment volna is. Tertiis Mi neved? Hová való, hány esztendős s minemű vallású vagy? Szentlászlai György a nevem, Szent Lászlói Pesht vármegyei fi, cir. 25 esztendős pápista vagyok. Miért fogattak meg? Azért, hogy az elmúlt vasárnap estve kimenvén Czeglédi Pálné asszonyom Malma eleiben, az hol is amidőn öszve akadtam Kis Péternek Mihály nevű szolgájával, akkoriban jelentette azon szolga, hogy kuruczokat verbuválnának, hanem mennék közéjek, mivel pedig feleségem lévén, rá nem hagytam magamat szedni, hosszasabb beszéddel is lévén, legfőképpen pedig, hogy Túron (Mezőtúr) többen is volnának, akik erre adták magukat kért, hogy csak mennék el véllek, de én semmi képpen nem hagyván reá szedni magamat, itthon maradtam. Mire hitt azon Miska legény Túr alá? A végre, (amint előttem állította) hogy Túron többen is volnának immár, akik kuruczokká lettek, Kapitány László János uram is ott 133