A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2001-2002 (Hódmezővásárhely, 2003)

TANULMÁNYOK - Makó Imre: Huszárlaktanya a Serházban

ző sem akadt. A megyefőnök ezért arra kötelezte a várost, hogy piaci áron zabot, kenyeret és szénát szolgáltasson ki.4 Az egykori feljegyzések 1852 júliusában 13 fő gazdáknál elszállá­solt Wilhelm-(12.) gyalogezredbeli egyént említenek, és december 11- én négy századnyi katonaság érkezett az előbbi ezredtől. A tisztek elszállásolásához a háztulajdonosok által nyújtandó lakószobákba a város vett bútort. A lakosság többször panaszkodott a hármasával- négyesével történt beszállásolások miatt, mire 1853. január 23-án egy század beköltözött a kincstári laktanyául felszerelt három épületbe. A tisztek is átköltöztek a bérlők távozása után jó karba hozott városi épületbe, az úgynevezett jegyzői lakokba.5 A rablók ellen tűzzel-vassal folytatott hadjárat lényegében már 1852-ben meghozta a kívánt eredményt, a vásárhelyi kapitányi hiva­talnál a napi eseményekről vezetett jegyzőkönyv az év derekától szinte nem is említ erőszakos bűnesetet. A rablóvilág ellen meghirdetett ostromállapot 1854-ig fennállott, utoljára azonban 1852 novemberé­ben végeztek ki idevaló személyt. (Az év első hét hónapjában 11 vá­sárhelyi férfit talált rablásban bűnösnek és ítélt halálra Szegeden a cs. kir. haditörvényszék.) A rablóvilág végső visszaszorítása a katonaság jelenlétének idő­szakára esik, amikor az ezred legénysége - a megyefőnök rendelete értelmében - a rablók üldözéséért rendkívüli fizetést kapott a várostól. 1853. április 20-án ők távoztak, a hónap végén viszont már a Lajos herceg nevét viselő 8. ezred 17. számú parancsnoksága kérte az elöljá­róságot, hogy a kaszárnyákba naponta egy kocsi ivóvizet hordasson és az ágyakba friss szalmát szerezzen be. A katonaság részére elrendelték „30 csolnak kiállítását evedző halászokkal.” A továbbiakban is említés történik őrtanyákról, amelyek egyikét a Hámszárító csárdánál alakítot­ták ki. Júniusban parancsnokuk, Berger főhadnagy még a laktanya meszeltetését sürgette. Július 20-án a 8. ulánus regimenttől egy teljes 4 CSML HL Tan. ir. Tanácsülési jegyzőkönyvek (a továbbiakban: T.ü. jkv.) 921, 1917, 2026,2868/1852. 5 Uo. 2046, 3412, 3419, 3434/1852, 119, 139, 632/1853., ír. 85/1853. iktató- könyvi bejegyzés. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom