A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2001-2002 (Hódmezővásárhely, 2003)
TANULMÁNYOK - Földvári László: A függöny legördült. Hódmezővásárhely színháztörténetének utolsó évtizede, 1947-1957
meg a szövetkezeti alapon működő Kölcsey Színház. A társulati ülésen igazgatósági taggá választották Eötvös Erzsébetet, Szüry Györgyöt, Pados Rezsőt, akik titkos szavazással Szüry Györgyöt választották igazgatónak. A színészek vidékről érkeztek. Március 4-én mutatták be a Bújócska című három felvonásos vígjátékot a Petőfi Kultúrházban. Az előadás felemásra sikerült. Radnóti Éva (Kovácsné) játéka a többiek fölé emelkedett. Jól sikerült Névery László (Göncöl Mihály) bemutatkozása. Rácz András (Marosi Jóska) eltúlozta szerepét. Mátyás Éva (Teri) alakítása is sikertelen volt. A következő előadáson, mint az állatorvosi lovon, a nehéz körülmények között működő társulat minden gondja jelentkezett. A Liliomfi előadásán kevés volt a díszlet. A hideg és változó helyeken történő próbák rányomták a bélyegüket az előadásra. A színészek szürkén, fásultan játszottak. Ha nem is mondották ki, mindenki tisztában volt vele, hogy a szánalmasan vergődő társulatnak ez a búcsú előadása. Somlay Színpad Az újonnan alakult Somlay Színpad 1955. július 16-án nagy sikerrel mutatta be Dunajevszkij Szabadszél című operettjét, amelyben bemutatkoztak az újonnan szerződtetett színészek Holló Eszter, Bakondi Júlia, Gáti Sándor, Haraszin Tibor, Perlaky Kornál, Lévay László. Bródy Sándor Tanítónő című darabja több előadást ért meg, mint az előző évben bemutatott összes darab. Jó előadásban került színre az Aranyember Lévay László rendezésében. Az egyre érettebben játszó társulatba jól illeszkedtek bele az újak, Arányi Adrienne, Sáray Zoltán, Meggyesi Erzsi, Kékessy Antal. Telt ház előtt óriási sikerrel mutatták be a Párizsi vendég című darabot. Radnóti Éva (Thusnelda), Eötvös Erzsi (Adelaid), Meggyesi Erzsi (Erzsiké), Kállay Kató (Babett), Haraszin Tibor (Alispán) egymást múlták felül. A színház fél év alatt 45 előadást tartott. A megye városaiban és községeiben - 26 helyen - 101 előadást (ebből 39 az Aranyember) tartottak. Megközelítőleg 18 ezer néző látogatta az előadásokat. 1956-ban a következő előadásokat tervezték: Moldvay Győző Futótűz (dráma), Stern Személyes ügy (színmű), Leonov Jelentéktelen 82