A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)

TANULMÁNYOK - Földvári László: Ábrái Károly polgármester pere

tolt iratok felolvasását, a nagy hangzavarból az hallatszott ki, hogy a többség nem kívánja. A felszólaló Szabó Mihály azon nézetének adott kifejezést, hogy ameddig az iratok felolvasva nincsenek, a közgyűlés nem tudhatja, hogy mit tegyen. Szavazásra került a sor, ötvenen a felolvasás mellett, negyvenhármán pedig ellene szavaztak felállással.

Részletek az igen terjedelmes nyilatkozatból:

„En, alulírott Bodrogi Ferenc erőtelen testtel, de ép elmével adom ezen nyilatkozatomat. Adom és teszem önként, minden rábeszélés nélkül az alábbi tanúk előtt. Adom és teszem azon határozott kijelentéssel, hogy szükség esetén kész vagyok és leszek ezt hittel is megerősíteni. Adom és teszem ezen nyilatkozatomat azon indokból, hogy fiam Bodrogi Sándor az 1882-ik év március havában megejtett rendes sorozás alkalmával a hadsereghez rendes katonának besoroztatván, onnan megszabadítása végett Ábrái Károly polgármesterhez folyamodtam, ámbár arra testi hibámnál fogva úgy gondoltam, hogy jogom van, ezen hozzá való folyamodásom sok pénzembe került anélkül, hogy haszna lett volna...

1882-ben a sorozás után elmentem Ábrái Károly Polgármester Úrhoz, éppen másnap, amikor a sorozási végvacsorának vége volt, és tanácsért folyamodtam hozzá, hogy miként szabadíthatnám ki besorozott Sándor fiamat. Mondjon valami jót vagy rosszat! Rögtön közbenjárását ígérte, de csak azon föltétel alatt, hogy vigyek neki 600 forintot, mert mást is részeltetni kell belőle. A kért 600 forintot másnap magam vittem neki, s újdonat új 50 ft-os bankókban leolvastam az asztalára. Ábrái Károly a pénzt elvette, újra megolvasta és eltette, azt mondva »No, jól van, majd beszélek a sorozó katona urakkal, mert van itt még egy vagy kettő és utána látok a dolognak.« Néhány nap múlva újra bementem hozzá és kérdeztem, mire ment a dolgunkkal, beszélt-e a sorozó urakkal. Erre azt felelte: »Beszéltem s minden jót ígértek! De ha nem lesz eredménye, majd segítünk Sándoron Szegeden a supervizitááción!«

Ezután nem sokára újra bementem hozzá, megint kért 400 forintot. Ezt is magam vittem be neki két hét múlva 50-es és 10-es Ft-os bankjegyekben. Otthon saját házánál adtam át saját szobájában. Megolvasva azt is eltette, ezután türelemmel vártunk. Bíztatott bennünket:

36