A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1999 (Hódmezővásárhely, 2000)

TANULMÁNYOK - Koncz Sándor: A tanítókkal szemben támasztott igények, követelmények a századforduló hódmezővásárhelyi tanyai iskoláiban

jesztette, hogy 4 külterületi tanítónő, Szűcs Irén, Vetró Anna, Vida Lídia és Vida Teréz még eddig nem mutatták be tanítói oklevelüket. Az elnöki elő­terjesztésre az iskolaszék nevezett tanítónőket végzésileg felhívta, tegyenek arról jelentést, hogy megszerezték-e már tanítónői oklevelüket, nehogy a fennálló rendelet értelmében állásukból el kelljen őket bocsátani.94 „Az iskolaszék, - tekintettel arra, hogy Szűcs Irén, Vetró Anna, Vida Lídia és Vida Teréz tanítónők alkalmaztatásuk óta teljesen megnyugtató eredmény­nyel tanítanak; tekintettel továbbá arra hogy tanítónői oklevelüket a rendes időben nagy részben rajtuk kívül eső okokból nem szerezhették meg, - részük­re az oklevél bemutatására a f évi december hó, illetve a tanév végéig újabb haladékot enged, azzal a felhívással azonban, hogy ezen időre oklevelüket haladéktalanul megszerezzék. ”95 Ugyanezen az ülésén döntött a községi iskolaszék Papp Takács Jusztina, Soós Jolán alkalmazásáról. Mindkét óvónő tanyai iskolánál tanított már az 1901/2. tanévben, de csak ideiglenesen a tanév végéig.96 Az iskolaszéki elnök felhívta az iskolaszéket a további intézkedésre. Egyúttal közölte, hogy meg­nyugvással jelentheti azt is, hogy nevezett tanítónők nagy szorgalommal, kiváló és tapintatos bánásmóddal jártak el hivatásukban s a záró vizsgálaton szép eredményt mutattak be tanítványaikkal. Az iskolaszék Papp Takács Jusztina és Soós Jolán ideiglenesen alkalmazott külterületi községi tanítónő­ket, - tekintettel eddig tanúsított szorgalmukra és a tanításban elért szép si­kerre - az ide vonatkozó miniszteri rendelet alapján rendes tanítói illetmé­nyekkel megválasztotta. Kijelentette, hogy elválja tőlük azt, hogy tanítói oklevelüket rendes időre megszerzik, amikor is állásaikban végleg megerő­sítve lesznek.97 Az 1902/1903. tanévtől tehát ismét hat óvónő tartozott tanítónői oklevelet szerezni: Papp Takács Jusztina, Soós Jolán, Szűcs Irén, Vetró Anna, Vida Lídia és Vida Teréz. Közülük Szűcs Irén bemutatta a tanítónői oklevelét 1903 júliusában.98 Vetró Anna, Vida Teréz jelentették ugyanekkor, hogy egy tárgyból javító vizsgáznak, oklevelüket csak f. év decemberében tudják be­mutatni.99 Vida Lídia oki. óvónő alkalmazásáról szintén 1903 júliusában úgy határoztak, hogy már 4 év óta ideiglenes tanító, de oklevelet még nem muta­tott be, ősztől nem alkalmazható. Ugyanekkor határozott a községi iskolaszék 94 CSML HL Isk. szék. ir. 221/1902. 95 CSML HL Isk. szék. ir. 262/1902. 96 CSML HL Isk. szék. ir. 222-273/1901., 164-185/1902. 97 CSML HL Isk. szék. ir. 263/1902. 98 CSML HL Isk. szék. ir. 212/1903. 99 CSML HL Isk. szék. ir. 213/1903. 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom