A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1999 (Hódmezővásárhely, 2000)
TANULMÁNYOK - Koncz Sándor: A tanítókkal szemben támasztott igények, követelmények a századforduló hódmezővásárhelyi tanyai iskoláiban
nak, kiknek a tanítványai száma a százat a lefolyt évben is meghaladta.19 Az 1902. évről hasonló beszámolót állított össze az iskolaszék. A kopáncsi és kispusztai iskolákban, melyeknek tantermében csak 40-50 tanuló fér el, százon felül emelkedett a mindennapos tanulók száma. Ezekben az iskolaszék, ily körülmények között, kénytelen volt a váltakozó rendszert további intézkedésig fenntartani. S minthogy ezeknek az iskoláknak a tanítói ily nehéz körülmények között is képesek voltak a tanításban szép sikert felmutatni, amit csak tetemes munkatöbblettel s nagy testi-lelki gyötrődéssel érhettek el, ezt az iskolaszék méltányolva, személyi pótlékot kért részükre a közgyűléstől.20 1902 őszén Erdei János kispusztai tanító a behatás lebonyolításához az iskolaszék véleményét kérte. Az iskolaszék utasította, hogy minden jelentkezőt fel kell venni és a tananyag nem rövidíthető meg. A tanító részére 200 korona személyi pótlék engedélyezését kérte, továbbá kérte a tanterem kibővítését.21 Ugyancsak az iskolaszék intézkedését kérte a belsőerzsébeti tanító a tanulók nagy száma miatt. Az iskolaszék hasonlóan rendelkezett, viszont az ő részére nem helyezte kilátásba a személyi pótlékot.22 Ugyanakkor a kopáncsi tanító kérelmét - melyben személyi pótlékot kért arra való tekintettel, hogy tanítványai száma évek óta százon felül van - pártolólag beterjesztette a v. tanácshoz.23 Tanítás és tanításhoz kapcsolódó észrevételek Tanításbeli tantárgyi eredmények A záróvizsgákról tett jelentések felvázolják a tanítókkal szemben támasztott igényeket, amelyet a tanítási tantárgybeli eredményekben vártak el. A záróvizsgák alkalmával értékelték az elért eredményt, és a 19 Pmj. 1901. 76. 20 Pmj. 1902.70-71. 21 CSML HL Isk. szék. ír. 319/1902. 22 A tanító okt. 4-ig már 90-et meghaladó növendéket beírt, de 70 növendéknél többel elhelyezni nem lehetett. CSML HL Isk. szék. ir. 362/1902. 23 CSML HL Isk. szék. ir. 384/1902. 33