A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1999 (Hódmezővásárhely, 2000)
ÉVFORDULÓ - Kruzslicz István Gábor: Százhúsz éve, a szegedi "nagy víz" idején épült Hódmezővásárhely árvédelmi téglafala
Március 21-éré apadás állt be a Tiszán, így az éjjel-nappal ülésező vízvédelmi bizottság egy hónap után beszüntette az éjszakai ülésezést, de a nappali hivatalos órákat április 3-ig fenntartották. 26-én a Mind- szent-apátfalvi ármentesítő társulattól olyan átirat érkezett a vízállás fokozatos csökkenéséről, hogy a vízvédelmi bizottság felfüggesztette a védgátak őrzését, az összes járási tisztek, polgári és katonai fegyveres őrök őrködését, valamint bevonta a töltésen dolgozó utász századot is. Április 16-án rendkívüli közgyűlésen tárgyalták a körtöltés déli részének kiépítését. El kellet dönteni, hogy a tóparti természetes magaslatokon építsék-e ki, vagy a tófenéken keresztül félkör alakban a Káposztás temető mellett csatlakoztassák a már kész északnyugati töltésvonallal. Tekintetbe vették Belicey István királyi biztos, Boros Frigyes kir. tanácsos és Bodoki Lajos folyamfelügyelő főmérnök véleményét is. Végül nagy szavazattöbbséggel úgy határoztak, hogy a déli védtöltés a város közvetlen közelében az ún. tóparti természetes magaslatokon épüljön. Küldöttséget neveztek ki, amely a közmunka és pénzügyminisztérium elé terjesztette a közgyűlés azon határozatát, amely 100 ezer forint összeget kér az építés céljára. A királyi biztos rendeletére a töltésépítéshez megkezdték az ott lakók területeinek kisajátítását, amelynek lebonyolítására egy teljhatalmú bizottság alakult Nagy Sándor főkapitány elnökletével. A 100 ezer forintos államkölcsön elnyerése nem sikerült, így újabb küldöttségek utaztak budapesti pénzintézetekhez. Ennek eredményeképpen egy hosszabb lejáratú 250 ezer forintos kölcsönt sikerült felvenni a Pesti Hazai Első Takarékpénztártól, amelyet végül a belügyminiszter is engedélyezett. A kölcsönszerződést augusztus 29-én írták alá. A déli körfal építését 1879. június 4-én kezdték meg Klein Sámuel építész vállalkozásában Kovács Sándor és Sulyok Pál kőműves vállalkozók, akik köbméterenkénti díjazással több részletben készítették el a kőfalat. A legolcsóbb díj 1 ft. 16 kr., a legdrágább 2 ft. 21 kr. volt köbméterenként. A téglát a földesúrtól még 1873-ban a városnak átengedett téglaégetőből nyerték. Ekkor rendelték el a téglászat házi kezelésbe vételét, hogy a városnak jövedelmet biztosítson. A körgát déli részének teljes hossza 4219,6 m, melyből 3006,2 m téglából készült, építési költsége 114.587 ft. 30 kr. A téglafalon a tó 108