A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1998 (Hódmezővásárhely, 1999)
TANULMÁNY - Baracs Gabriella: Az 1945-ös nemzetgyűlési választások Hódmezővásárhelyen
gek álljanak szemben egymással. Itt régen sem volt éles választási harc, most is ezt kell követni!"2' A megbízottak elfogadták a főispán álláspontját. Három nappal később a Nemzeti Bizottság tanácskozott, a s kérte a pártokat, hogy őrizzék meg higgadtságukat és biztosítsanak nyugodt légkört a városban.21 22 Október végén az Alföldi Újság megtelt a párt felhívásaival. "Emlékezzünk" címmel megjelent egy cikk, mely némi iróniával támadta a többi pártot úgy, hogy kiemelte az SZDP érdemeit: "az SZDP 1903 óta küzd a földbirtokreformért, a legdemokratikusabb választójogokért, a mezőgazdasági munkások, kisbirtokosok szociálpolitikai védelméért. Ez annyit jelent, hogy a földdel dolgozó ember betegség, baleset, rokkantság és öregkor esetén egyforma bánásmódban részesüljön az ipari munkássággal. Hogy ezt az SZDP megvalósíthassa, soraiba hívja a napszámost, a mezőgazdasági munkást, a kis- és törpe- birtokost és az újonnan földhöz juttatottakat. Az SZDP eddigi működése tette lehetővé azt is, hogy a napszámot emberséges módon állapítottuk meg, mi harcoltunk a tisztességes aratórészért, a természetbeni ellátás javításáért, a rendes egészséges munkáslakásokért. A földet saját munkája árán művelő embereknek ezek jussanak eszébe, mikor a szavazócédulán az SZDP nevét olvassa, és családja jólétéről, munkája megbecsüléséről dönt szavazatával.23 Úgy tűnik, mintha a párt már minden réteg szavazatára biztosan számítana, s most azokhoz szólt, akik ugyanígy tartozhatnak a Kommunista Párthoz, mint a Nemzeti Parasztpárthoz. (Ez utóbbi párt nem játszott jelentős szerepet a város politikai életében.) Készülődtek a szociáldemokrata párt nagygyűlésére, melyen Kéthly Anna, Almási János és Takács Ferenc voltak a szónokok. Érdeklődéssel várták a városban is ezt az eseményt. Ezek a gyűlések hosszú évek óta mindig komoly irányt szabtak a város gazdasági és politikai életében, akkor is, amikor az SZDP még nem kapott részt az ország kormányzásából. Takács Ferencék határkőnek tartották ezt a napot. Itt a párt a győzelem esélyeivel indult a választásokon, mert a 21 Vásárhely Népe, 1945. okt. 17. 22 CSML HL Nemzeti Bizottság jkv., 1945. okt. 20. 23 Alföldi Újság, 1945. okt. 30. 87