A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1998 (Hódmezővásárhely, 1999)
TANULMÁNY - Baracs Gabriella: Az 1945-ös nemzetgyűlési választások Hódmezővásárhelyen
Ferenc.6 7 Az említett munkásegység esetleg a Kisgazdapárt ellen is irányulhatott. Ez még a budapesti választások előtt volt. Még nem tudták, hogy a szociáldemokraták felbontják a közös listát, azt hiszik vidéken is marad a közös lista. A gyűléseken legtöbbször felmerülő témák között említésre méltó a jóvátételi kötelezettség. Szerintük ez becsületbeli kérdés, így lemondás árán is teljesíteni kell. A másik probléma a beszolgáltatás volt. Ez a probléma több külterületi gyűlésen is napirendre került ebben az időben, mivel a parasztság vonakodott az előírt terménymennyiséget beszolgáltatni, s meg akarták győzni őket ennek szükségszerűségéről. Annak ellenére, hogy a pártokat a választások kiírásánál csak az vezérelte, hogy Magyarországon biztosítsák a demokratikus fejlődést, és a reakció visszajöttétől még a józanabb kisgazdák is féltek, a versengés a pártok között már megkezdődött. Éppen a két munkáspárt között merült fel először nézeteltérés. A választási nagygyűlésre meghívott két szónok, Szirmai István és Révai József volt. Elsőnek Révai József beszélt a Kisgazdapárt reakciós politikája elleni összefüggés szükségességéről. Az MKP néhány célkitűzését fejtegette: Javítani kell a pénzt, rendbe kell hozni a közellátást, és a közigazgatást meg kell tisztítani a reakciótól. Ebben az időben a pártok támadták egymást ahol tehették, s erre mindig adódott alkalom. Szirmai István szerint: "... a pénzt a kisgazdapárti pénzügyminiszter rontja; aztán hozzátette beszéde végén: a szavazócédula lesz a fegyver. 'n Fő ellenségként kezelték a kisgazdákat, azt tételezve fel, hogy teret adhatnak a reakció szervezkedéseihez. A párt választási plakátja A plakátok jelentős szerepet játszottak a választási küzdelemben. Lényeges, hogy szövegüket gyorsan át lehessen tekinteni, felhívó jellege ne sikkadjon el, s lényegre törő mondanivalót tartalmazzon. 6 Vásárhely Népe, 1945. szept. 10. 7 Vásárhely Népe, 1945. okt. 23. 81