A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)
TANULMÁNYOK - Makó Imre: Első világháborús emlékművek Hódmezővásárhelyen és határában
ián a művet megőrzésre átadta az állami elemi iskolai gondnokságnak.21 A hősi emlékművekről 1926-ban készült városi kimutatásban szerepel még a református ótemplomban felállított 130x80 cm méretű márványtábla, Stenger István kőfaragó mester munkája, továbbá ugyanitt egy 60x40 cm-es márványtábla és egy kb. 140x45 cm-es síremlék. A hozzátartozók megbízásából ez utóbbi kettőt Kardos Ignác telepe szállította.2- A presbitérium iratai szerint 1923 elején a templom falába már be volt helyezve a Tóth Sándor és neje, Szél Erzsébet által ajándékozott márványtábla, amelyen az egyház pénztárába alapítványul befizetett összegek ellenében hősi halottak nevét fogják megörökíteni.22 * Az egyik, fekete márványból készült tábla teljes születési és halálozási dátummal 11 nevet sorol fel, rajta a bibliára történő utalásokkal a következők felirat olvasható: „II. Sámuel XVIII:33. 1914-19IS. Hősi halállal elhalt kedveseik örök emlékezetére, Istennek szentelt áldozatul kegyes adományokkal járultak az Úr oltárához a feledni nem bíró bús szivek. 1. Mózes XXVIL35. Az ettől jobbra elhelyezett, Kardos Ignácné által ajándékozott fehér márványtáblán „Elvérzett hősök emléke 1914-1918. ” felirat és az „Isten kardja” szimbólum színes rajzolata alatt 14 név sorakozik az előbbi adatokkal. Ugyancsak 1927 előtt, Insperger János megbízásából, kilenc hősi halottnak egy kb. 180 cm-es síremléket készített Kardos Ignác a római katolikus temetőben. 1926-ban már állt a téglási iskola falába beállított 90x60 cm-es márványtábla is, melyet a hősök hozzátartozóinak megbízásából szintén az előbbi üzem szállított.24 21 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1926. nov. 3. 1.; CSML HL, Kát. üo. 1977/1926. 22 CSML HL, Kat. üo. 1977/1926. 2' A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség iratai 90/1923., 483/1923. (A szőrháti gazdálkodócsalád fia, ifj. Tóth Sándor tüzér, 1915-ben hunyt el egy szlavóniai járványkórházban. Az apa a rákövetkező évben elutazott Brodba, hogy hazaszállítsa egyetlen fiát. - Vásárhelyi Reggeli Újság, 1916. okt. 24. 3.) 24 CSML HL, Kat. üo. 1977/1926. 84