A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)
TANULMÁNYOK - Kruzslicz István Gábor: Kossuth-kultusz és a hódmezővásárhelyi olvasókörök
ról még egy-két adat: a Barackosi Olvasókört Molnár Ferenc tanító szervezte.; a Mágocsoldali Olvasókör alelnöke Deli Lajos, tiszteletbeli elnöke Török Péter tanító; Vöröskutason a Szőrháti Olvasóegylet jó ideig az iskolában kapott helyt, a kútvölgyparti és a pusztakutasi szintén. A népművelő munkának csak a megszállott emberek tudtak jól megfelelni, akik sohasem azt nézték, mit fizetnek ezért. Ilyen volt szegény Csókán Pál, míg kései Galileiként fegyelmivel el nem távolították. Utóda Vonstetten (később Vécsy) Elemér szintén lelkes, de már más megközelítésben végezte ezt a munkát. Észrevehető a tartalmi részben az idők változása. Csak sajnálkozni tudunk azon, hogy Hódmezővásárhely monográfiája II. kötetének írója nem találkozott a néptanítók munkájával. így ír: ,, Rendszeresek voltak a MEGHÍVOTT előadók által tartott előadások, analfabéta tanfolyamtól a NÉPFŐISKOLÁIG a legkülönbözőbb közismereti, háziipari tanfolyamok [kiemelés: HM], ”14 Néhány korabeli szemelvény: ,,A népművelés láncolatába a tanyavilág is nagy lelkesedéssel kapcsolódott bele. Mártélyon és Kutason rendes népfőiskolái tanfolyamok vannak. Mátyáshalmon, Csicsatéren és Kardoskúton pedig úgynevezett kistanfolyamokat szerveztek. Mátyáshalmon Ladjánszky István tanító, Csicsatéren Krivánszky Mihály tanító, Kardoskúton pedig Veres Borcsa Mihály tanító a tanfolyam vezetője. ”15 Népművelési előadások „November 12-én este 6 órakor a Csomorkányi utcai Olvasókörben dr. Godács Imre, A Damjanich utcai Olvasókörben dr. Hollósi Antal. November 13-án délután 3 órakor az Alsókopáncsi Olvasókörben Nyári Endre, 5 órakor a Kopáncs-Kishomoki Körben Kováts Jenő, 6 órakor a Kopáncs-Kishomoki Körben Kováts Sándor dr., 6 órakor a Mátyás utcai Olvasókörben dr. Abrahám István. November 14-én délután 2 órakor a Gorzsai Olvasókörben Hős Nagy Pál, 2 órakor a Pusztqfeketehalmi Körben Farkas Gyula, 3 órakor a 14 Hódmezővásárhely története. 2. köt. Hódmezővásárhely, 1993. 811. Vásárhelyi Reggeli Újság, 1934. febr. 4. 52