A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

ADATTÁR - Földvári László: Adatok Hódmezővásárhely lótenyésztésének és lóversenyeinek történetéhez

Szeptember 6-án vasárnap délután fél 2 órakor, kedvezőtlen idő esetén a következő vasárnap, szept. 13-án, melyre a nagyérdemű közönséget tisztelet­tel meghívja. Jegyek ára: ülőhely 1-ső sorban 60 krajcár; 2-3 30 " Állóhely 10 " Kocsinlevők részére 10 Körönd jegy 1 forint" A gazdasági egylet díjáért kiírt versenyt (3000 méter) Czakó Imre szentesi gazda nyerte a szegedi erdélyi János előtt Mirza nevű lovával. Ebben a fu­tamban indult összes többi lovat kizárták. A vigaszdíj Héjjá Lajos szentesi gazda Luccia nevű lováé lett. Ezen a versenyen a vásárhelyi lótenyésztés és lóversenyek történetében először állapítottak meg szintidőket a nevezésnél, mely két táborra osztotta a versenyzőket és a szervező bizottságot. Míg az egyik tábor elfogadta, addig a másik azt állította - hivatkozva a szegedi versenyekre -, ez sehol sincs kiköt­ve. A vita eredményeként mindenki közvetve vagy közvetlenül sértve érezte magát, s kijelentette, ha soha lóverseny re nem megy, akkor sem enged az igazából. A Lótenyésztési Bizottságot is kemény támadások érték. Szemére vetették, hogy maradi és hiányzik tevékenységéből az újító szellem. A lova­kat felnevelik, és eladják, ahelyett, hogy idomítás által annak értékét meg­sokszoroznák. Az elnökség, hogy ne akadályozza a jobbító szándékot, le­mondott. A gazdák a tenyésztői munkát állították előtérbe. A nagygazdákat a lóver­senyeken elérhető dicsőség, a kisgazdákat a remonda lovak magas ára buzdí­totta arra, hogy intenzívebben foglalkozzanak a lótenyésztéssel. A magas fokú tenyésztői munkadiadala volt az 1899. Évi lóbírálati verseny, ahol a felveze­tett 11 csikó közül Kérdő Sándor pejcsikója első, Szabó János sárga csikója második, Varga Sándor és Balogi Imre növendék lova harmadik, K. Varga Imréné negyedik díjat kapott. Az 1901. évi lóbírálati versenyre több mint 80 ló lett felvezetve. Itt a tenyészkancák kategóriájában Meszlényi Mihály kancája első, varga Sádnor kancája második, Pinkovics Ödönné kancája harmadik díjat kapott. Három­éves csikók kategóriájában minden dijat a vásárhelyiek nyertek el. Alig három hónap múlva Szegeden rendeztek lóbírálati versenyt, ahol Nyikos László első, fejes János második díjat nyert. Első díjjal jutalmazták Fejes János hároméves csikóját és Meszlényi Mihály tenyészkancáját. Makón ugyanebben az évben rendezett versenyen Újhelyi Jakab lovaival állai díszok­levelet és nagy aranyérmet kapott. 1904-ben újjáalakult Lótenyésztési Bizottság legfontosabb feladatának 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom