A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Ács Margit: Egy ilyen intellektuális izé arról, hogy van-e népi irodalom, ha a nép nem kér belőle

magas hivatalt betöltő magyar ellenzéki politikusok, hogy nem is Európába, hanem Ázsiába vonzza nosztalgiája. Tűrni, hogy besulykolják a közvéleménybe: utálja a szakértelmet, csak a melldöngető hazafisá- got díjazza, de azt nagyon. Holott inkább túlságosan is felsőközéposztálybeli benyomást keltett ez a kormánytabló, s valójában a középosztályt tekintették bázisuknak. De mert tagságuk és szavazóik nagy része a népi program miatt választotta pártjukat, nem rúghatták el magukat ettől az alaptól, nem tehettek semmit a rágalmak ellen. Később, amikor a legradikálisabb népiekkel látványos szakításra került sor, kiderült, hogy azoktól ez sem védi meg őket.

A népi értelmiségnek meg tűrni kellett, hogy a nagyobb részt az ő megbízásából hatalmat gyakorlók épp a néppel szemben hibáznak legsúlyosabban. Miután eleve lemondtak minden kapcsolatépítésről a munkásokkal, szembefordították magukkal a parasztot is. Aki a népi oldalon lojális maradt a kormányhoz, kényszerpályán érezhette magát, de kényszerpályára került az is, aki szembefordult vele, mert a népi gondolatnak a politika szűkös lehetőségeiből való kimentése helyett azt érte el, hogy a nemzeti létérdek és a modern nemzet, vagyis a modernizáció igénye újra különválasztható a napi politika durva sémái szerint.

Kétséges, hogy lehet-e amolyan értelmiségi módra politizálni még. Vagy többé-kevésbé manipulált politikai tényező mindenki, aki véleményt formál és véleményt közöl bármi közérdekű ügyben? A kétséget nem oszlatta el az rendezvény sem, amely értelmiségi tanácskozásnak deklarálta magát, helyszínül is Szárszót, az 1943-as találkozó helyét választva ötven évvel később, s bár jónéhány hiteles, alapos elemzésre is emlékszem (a mezőgazdasági politika mulasztásairól, az olcsó hitellehetőségek hiányáról például), egészen inkább néhány párt kampánynyitójának adott keretet a találkozó, nem az értelmiségi kritika fóruma lett.

A politikus az író szemére vetheti: miért nyilvánít véleményt, miért tart igényt a közfigyelemre, ha irtózik attól, hogy gondolatai hasznosuljanak a politikai gyakorlatban? Csakhogy az író erre megfelel: ő szeretne ráismerni az eszméire a felhasználás után is.

Mindezzel nem azt a tanulságot akarom előkészíteni, hogy az írók írjanak, és ne politizáljanak, már csak azért sem, mert ez a barátságta138