A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

TANULMÁNYOK - Makó Imre: Első világháborús emlékművek Hódmezővásárhelyen és határában

Elmaradt viszont a nevek megörökítése, holott azt már 1917-ben törvény mondta ki. A hatóság e célból 1923 őszén adatközlésre hívta fel a hozzátartozókat. ' Ezt megelőzően, még januárban, a helybeli temetőkben nyugvó hősök hozzátartozóitól kérték az adatokat, miután „a világháborúban szerzett sebesülés, vagy hadifáradalmak követ­keztében Hódmezővásárhelyen elhalt, továbbá a hazahozott hősök emlékének megörökítése, valamint ezzel kapcsolatosan az utónemze­dék hazaszeretetének istápolása céljából egy nyilvántartás felfektetése rendeltetett el”. ' Elkészültével ezt a város levéltárában helyezték el. A nevek megörökítésének kérdése a városi emlékmű létesítése kapcsán többször felmerült, a nevek talapzatra való felvésésének igé­nyét - a törvényre hivatkozva - a leghatározottabban Szathmáry János képviselte. Ellenérvekkel többnyire a lovas szobor mellett magát el­kötelezett polgármester szolgált: „az emlékmű azok emlékének kell hogy szóljon, akik életüket odaadták a hazáért, de hirdesse azok di­csőségét is, akik csonkán, bénán hazajöttek ", „ Vásárhelyen olyan sok a hősi halott, hogy azoknak neveit szinte lehetetlen egy emlékművön megörökíteni A kérdést a lovas szobor mellett kimondott végső szó döntötte el. Szathmáry János egy újabb indítványára azonban a közgyűlés 1940- ben mégis felvállalta, hogy a város megörökíti a haza védelmében hősi halált halt fiai nevét.* 54 55 Az ügyben, valószínűleg a felgyorsult történel­mi események miatt, már nem történt további intézkedés. Az ország időközben hadbalépett Németország oldalán és az új háború újabb áldozatokat követelt. A hősi halottak emlékének meg­örökítéséről 1942 tavaszán (a 2. magyar hadsereg frontra szállításának megkezdésekor) kiadott körrendelet56 az első világháborús hősi em­lékműveken az 1938. óta folyó hadműveletekben hősi halált halt hon­védek nevének haladéktalan megörökítésére hívta fel a helyi hatósá­gokat. Ahol pedig az emlékmű még nem készült volna el, ott azt a legsürgősebben fel kellett állítani. Friss Hírek, 1923. nov. 6. 3. 54 Friss Hírek, 1923. jan. 24. 3. 55 CSML HL, Közgy. jkv. 48/1940. 56 A m. kir. belügyminiszter 28.282/1942.III.a. körrendeleté. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom