A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

TANULMÁNYOK - Makó Imre: Első világháborús emlékművek Hódmezővásárhelyen és határában

nagyságú agyag tervét. A jelenlevők a mintákat egyhangúlag elfogad­ták.48 A szobor helyének meghatározása művészeti és városrendezési szempontból érvek sorát felvonultató vitát váltott ki. A helyet 1938 májusában a főtéren, a Kossuth szoborral szemben, a városháza és a régi posta (ógimnázium) közötti névtelen utca tengelyében, majd - a belügyminisztériumot megjárt fellebbezést követően - a városháza előtt, a főlépcsővel szemben jelölték ki.49 50 51 A szobrot Pásztor János szeptember 20-ra le akarta szállítani, ezt azonban a polgármester in­tézkedése folytán — tekintettel a válságos európai helyzetre - elha­lasztani kényszerült. A közgyűlés akként módosította korábbi határo­zatait, hogy az emlékművet még októberben állítsák fel, míg a terve­zett országos leleplezési ünnepség helyett 1939 tavaszán országos avató ünnepség tartsanak.'" A szobor október 18-án éjszaka teherautón érkezett meg Budapest­ről. A több mint negyven mázsát nyomó bronz főalak talapzatra való felemelését állandóan több száz főnyi tömeg kísérte érdeklődéssel.'1 A fehér mészkőlapokkal borított talapzatra a felület síkjából kiemelkedő betűkkel Azoknak kik mindent áldoztak 1914-1918" felirat került, fölötte a város címere látható. A városban elhangzó véleményeket összegző írás szerint a szobor nagyon tetszik, a két oldalán levő dombormű, úgy a gyalogsági, mint a tüzérségi szép, az elhelyezés azonban egyáltalán nem jó: túl közel van a városházához, a talapzat is alacsony, ezt legalább egy méter magas gyepesített dombra kellett volna építeni. Sokan kifogásolták, hogy miért huszárt ábrázol főalakjában az emlékmű, amikor a vásárhelyiek 90 százaléka gyalogos és egyéb szolgálatos volt. A lényeg, hogy vá­rosunk egy örök értékű emlékkel gazdagodott, amelyre büszke önér­zettel nézhet Jel minden magyar hadviselt, bármelyik fegyvernemnél végzete becsületes feladatát ”. 52 48 CSMLHL, Közgy.jkv. 4/1926., Tan. ir. 4421/1917. 49 Uo„ Közgy.jkv. 81/1938., 103/1938 50 Ua„ 200/1938. 51 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1938. okt. 30. 2. 52 Népújság, 1938. okt. 30. 6. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom