A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)

NÉPRAJZ - Felletár Béla: Hódmezővásárhely vallási néprajza

idejében (1938-1961) virágzott. „9 család összefogott és 9 napon át mindig másutt volt a Szent család kép. Minden nap ünnepélyesen vitték a következő házhoz, csoportosan. A lakás frissen volt takarítva, az ágy tiszta ágyneművel szépen be vét vetve, az asztal fel volt virágozva, oda tötték a képet. A szomszédok is összejöttek ilyenkor, tele volt a tisztaszoba. Jó egy óra hosszat énekeltek, imádkoztak. Minden háznál így történt. A faluban 3-4 ilyen 9 fős csoport volt.” (T. L.né 1904. kát. Mártély.)

János-napon nagy divat volt a verses köszöntés. íme egy versike:

János napja ma vagyon Tyúkot üssenek agyon Bor lögyön az asztalon Mindön vendég mulasson

(Közlő: K. János 1923. ref. Mártély)

Vízkeresztkor szedték le a karácsonyfát. Farsangkor rendeztek bálákat a tanyai olvasókörökben és különböző konyhai szokásoknak hódoltak (ami egyébként Lucakor, karácsonykor, stb. is volt, csak nem térhettünk ki rá).

Nagyböjtnek, kivált nagypénteknek és húsvétnak komoly súlya volt mindkét felekezet parasztságánál. Leggyakoribb reflexió volt: Tartjuk ma is! A katolikusoknál előírás, a reformátusoknál nem, mégis tartják. A Szentírásban járatos Sz. Sándor bácsi (1911. ref. Téglás) rátapint a dologra: „Ez a bújt csakugyan csak olyan szokás, mer nincs is mögírva. De azér mögtartottuk.” íme, az „önkiszolgáló” népi vallásosság példája. Valószínűleg óegyházi reminiszcencia. A böjtben járta a ciböre, a pattogatott kukorica, a befőtt stb. A virágvasárnapi szentelt barkát a katolikus parasztok hazavitték, a szentelt vizet kevesebben, állítja F. Gy.né Rozka néni (1908. kát. H.). Hogy miért? Talán a vicces-gúnyoros hasonlat: „Annyit ér, mint halottnak a szentölt víz” elárul valamit. György napja a 18. században lehetett nagyobb jelentőségű, amikor uralkodó volt az állattartás, és ez volt az elszegődés, a jószág kihajtásának napja. Nótás Szabó Pál későbbi verse szerint:

119