A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)

ADATTÁR - Szeremlei-oklevélmásolatokregesztái I. rész Kezdetektől 1525-ig közreadja Kruzslicz István Gábor

Szeremlei az Országos Levéltárban, a családi levéltárakban nem egyedül dolgozott, hiszen maga a másolás temérdek időt emésztett volna fel, ezért segítségül hívta fiatal paptársait. Szakembereket bízott meg, akik ugyanúgy mint ő tudtak latinul és el tudták olvasni a sokszor megrongálódott okleveleket is. Az Országos Levéltárban pl. Schönherr Gyula, a fiatalon elhunyt, kitűnő levéltárossal kutattatott. Szeremlei és munkatársai minden olyan oklevelet lemásoltak, amelyben Hódmező­vásárhellyel, vagy vidékünkkel kapcsolatos adatot, információt találtak, de ez nem jelenti a teljességet, hiszen a legnagyobb igyekezet mellett is maradhatott olyan oklevél, amely valamilyen ok miatt elkerülhette figyelmüket. A másolat végén leírták az oklevél állapotát, feltalálási helyét, ha ismerték közölték a kiadás helyét is. A regesztákat eredeti fonnájukban hagytuk meg, utólagos kiegészí­tések nélkül, ezért a későbbi kiadások nem szerepelnek. Ebben a formában az 500 regesztából most közreadott közel száz, a mai kutatók számára is nyújthat sok hasznos információt és segítséget, egyben ílelítőt ad a századfordulón dolgozó Szeremlei munkamódsze­réből. Bízunk abban, hogy a gyütemény többi részét is sikerül közreadnunk. Kruzslicz István Gábor Székesfehérvár 1138. szeptember 3. II. Béla király a dimisi (dömösi) prépostságnak az atyja Almos vezér által adományozott birtokokat, ezek közt Kurtuelis, Éter, Geiche, Geu, Scer, Tapai stb. vidékünkön eső helyeket, s ezek lakóit újból odaajándékozza s a további adományokat még többel tetézi. (1-13 p. latin) In Arch. Cap. Striton. priv. Lad. 70 fase. 1. Nr. 4. -Edidit, séd nimis errones, Fejér: II. 94-109. Knauz: I. 88-97. 1197 körül Imre király Richard aradi prépost kérésére az aradi káptalan összes birtokaiban megerősítvén a Csanádi káptalan az adománylevélnek azon 130

Next

/
Oldalképek
Tartalom