Szemészet, 2019 (156. évfolyam, 1-4. szám)

2019-06-01 / 2. szám

Idebenon kezeléssel szerzett klinikai tapasztalataink A gyermekkori LHON a klasszikus felnőtt LHON-hoz képest változa­tosabb klinikai lefolyású és kedve­zőbb prognózisú. Gyermekek ese­tén a progresszió és a prognózis is eltérést mutat a felnőtt populáció­hoz képest (10). Egy brit vizsgálat­ban (4) elemezték azon beteg gyere­kek adatait, akiknél az LHON 12 éves kor alatt manifesztálódott. A látásvesztés és a progresszió három mintáját figyelték meg: 1. a klasszikus akut (63%), 2. a lappangó vagy szubklinikus (22%) és 3. a lassan progrediáló (15%) for­mát. Míg gyermekeknél a szubklinikus - lappangó - forma akár az esetek egynegyedében is jelentkezhet, ad­dig a felnőtt populációban ez jóval ritkább (kb. fele olyan gyakori) (21). A lappangó megjelenésű változat a diagnózis felállításának 3-15 éves késlekedésével is járhat. A lassan progrediáló forma, amely úgy tűnik, hogy a gyermekkori LHON sajátossága, a többi gyer­mekkori formához képest jobb prognózissal jár. Náluk a papilla normál/relatíve nagyobb méretű, szemben az akut formára jellemző kisebb papillamérettel. A kisebb papillaméret felnőtt LHON-bete­­geknél is rosszabb prognózist vetít előre. A gyermekkori LHON-re jel­lemző lehet még az extrém módon aszimmetrikus klinikai megjelenés is a második szem progressziója nélkül, egyik szemen akut féloldali a másik szemen szubklinikus meg­jelenésben (10). Lontos tehát tudni, hogy gyerme­keknél nem mindig alakulnak ki a típusos tünetek, ezért gondoljunk a betegségre, hogy elkerülhetőek le­gyenek az esetlegesen hosszú diag­nosztikai késések. További nehéz­ség, hogy ebben a korosztályban a látásélesség nem minden esetben károsodik az alkalmazkodóképes­ség miatt, és szintén fontos szem­pont, hogy a gyermekek nem min­dig tudják hatékonyan kommuni­kálni a látásukat érintő változáso­kat szüleik vagy gondozóik felé. Továbbá az LHON-re irányuló kli­nikai gyanú hiánya a kisgyermekek esetében jelentősen hozzájárulhat a diagnosztikai késedelmek kialaku­lásához (4, 10). Közel 200 terápia adatai alapján az idebenonnal kezelt betegek közel 50%-ánál tapasztaltak klinikailag jelentős javulást a nadírhoz (a ki­alakult legrosszabb látásélesség, amely rendszerint egy éven belül bekövetkezik) képest, és a javulás mértéke emelkedett a kezelés hosz­­szának növelésével. A klinikailag releváns javulást (CRR) mutató betegek körében az átlagos látásélesség-j avulás 23 betű­nyi volt 6 hónap után, amely 31 be­tűre emelkedett 12 hónap után, és 46 betűnyire 21 hónap kezelés után (16, 22). A látásélesség klinikailag releváns javulása az idebenon eseté­ben olyan látásélesség-j avulás, amely táblavízus hiányában leg­alább 5 betűs, vagy a terápia kezde­tekor meglévő táblavízus esetén legalább 10 betűs javulással járt. Előfordulhat, hogy a CRR elérésé­hez akár kétévnyi terápia is szüksé­ges. A CRR megvalósulása érdeké­ben legalább 18-24 hónapos kezelési időtartam lehet az optimális. A ke­zelés korai megszakítása a terápiás válasz hiányának egyik tényezője lehet, éppen ezért fontos a beteg felvilágosítása a terápia várható ki­meneteléről. A terápia biztonságosságáról el­mondható, hogy az idebenont kapó betegeknél jelentett mellékhatások jellege és gyakorisága nem különbö­zött a placebónál megfigyeltekhez képest (16, 22). Klinikai adatok alapján a 4-16 éves gyermekek ese­tében is biztonságosan alkalmazha­tó (23). Lontos, hogy felvetődjön eme ritka kórkép is, ha hasonló tüneteket ész­lelünk, hiszen mindhárom esetben látható, hogy kisebb vagy akár egé­szen kimagasló mértékű javulás is tapasztalható a megfelelő terápia hatására. Egy egyszerű vérvétellel és genetikai vizsgálattal igazolható az LHON jelenléte, amely alapján a megfelelő terápia indítható, egyedi méltányosság alapján a NEAK által finanszírozottan hazánkban is. Irodalom 1. Yu-Wai-Man R et al. Inherited mitochondrial optic neuropathies. J Med Genet 2009; 46(3): 145-58. 2. Mascialino B, Leinonen M, Meier T. Meta-analysis of the prevalence of Leber hereditary optic neuropathy mtDNA mutations in Europe. Eur J Ophthalmol 2012; 22(3): 461-5. 3. Sadun AA, La Morgia C, Carelli V. Leber's hereditary optic neuropathy: new quinone therapies change the paradigm. Expert Review of Ophthalmology 2012; 7(3): 251-259. 4. Majander A, et al. Childhood-onset Leber hereditary optic neuropathy. Br J Ophthalmol 2017; 101(11): 1505-1509. 5. Newman NJ, Lott MT, Wallace DC. The clinical characteristics of pedigrees of Leber's hereditary optic neuropathy with the 11778 mutation. Am J Ophthalmol 1991; 111(6): 750-62. 6. Newman NJ. Treatment of hereditary optic neuropathies. Nat Rev Neurol 2012; 8(10): 545-56. 7. Meyerson 0, Van Stavern G, McClelland C. Leber hereditary optic neuropathy: current perspectives. Clin Ophthalmol 2015; 9: 1165-76. 8. Fraser JA, Biousse V, Newman NJ. The neuro-ophthalmology of mitochondrial disease. Surv Ophthalmol 2010; 55(4): 299-334. 9. Barboni R et al. Retinal nerve fiber layer evaluation by optical coherence tomography in Leber's hereditary optic neuropathy. Ophthalmology 2005; 112(1): 120-6. 10. Barboni R et al. Leber's hereditary optic neuropathy with childhood onset. Invest Ophthalmol Vis Sei 2006; 47(12): 5303-9. 11. Yu-Wai-Man R Griffiths PG, Chinnery PF Mitochondrial optic neuropathies - disease mechanisms and therapeutic strategies. Prog Retin Eye Res 2011; 30(2): 81-114. / __ \ * 72 • \ ' *- / \ ^ ^ /

Next

/
Oldalképek
Tartalom