Szemészet, 2014 (151. évfolyam, 1-4. szám)
2014-03-01 / 1. szám
SZEMÉSZET 151. évfolyam, 2014; 1. szám 48. Prof. Dr. Biró Zsolt egyetemi tanár Beiktatási beszéde (2013. december 13.) Tisztelt Professzor Asszonyok és Professzor Urak! Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy öröm, megtiszteltetés és felelősség itt állnom Önök előtt a Magyar Szemorvostársaság (MSZT) megválasztott, és újonnan hivatalba lépő elnökeként. Az MSZT jövőre alapításának 110 éves évfordulóját ünnepli, hiszen 1904-ben alakult meg a jogelőd, a Magyarország Szemorvosainak Egyesülete 30 taggal, és Blaskovics László vezette 9 tagú Végrehajtó Bizottsággal. A társaság 1922-től viseli a Magyar Szemorvostársaság (MSZT) nevet. A társaságnak korábban elnöke volt többek között: Grósz Emil (1905-1920), Blaskovics László (1920-25), id. Imre József (1925-1930), ismét Blaskovics László, majd ifj. Imre József. Utánuk olyan nevek szerepelnek az elnökök névsorában, mint Horay Gusztáv, Csapody István, Radnót Magda, Boros Béla, Kettesy Aladár, Kukán Ferenc, Weinstein Pál, Nónay Tibor. Ezután ismét Radnót Magda lett a társaság elnöke, majd Kakán Ágost, Alberth Béla, Süveges Ildikó, Kovács Bálint, Hatvani István, Kolozsvári Lajos, Berta András és Németh János professzorok. Ők mind a Magyar Szemészet jó hírének öregbítésén, a magyarországi eredmények megismertetésén dolgoztak a többi magyar szemorvos és valamennyi magyar szembeteg érdekében. Nekik valamennyiüknek köszönettel tartozunk mi mindannyian azért, hogy ma az MSZT egy nagy múltú, patinás, világszerte elfogadott és méltán nagyra tartott társaság. Az MSZT-t vezetni megtiszteltetés és nagy felelősség is, hiszen az elődök a mércét igen magasra tették. Pápaválasztás után szokás, hogy a pápa egy jelszót, jelmondatot, „pápai mottót” választ, ahogy tette azt Ferenc pápa is megválasztásakor: az ő mottója: „MISERANDO ATQUE ELIGENDO” vagyis „megkönyörült és kiválasztotta” (mármint Jézus meglátta a vámost, megkönyörült rajta, kiválasztotta és azt mondta neki: kövess engem). Arra gondoltam, az MSZT elnökeként én is választok egy mottót, és mi is lehetne erre jobb, mint amit itt a Mária utcai Szemklinika előadójában fent olvashatunk Hippok-. rat ész esküjéből: „SALUS AEGROTI SUPREMA LEX ESTO” vagyis, hogy a beteg érdeke a legfőbb törvény Eddigi pályafutásom során is ezt tartottam szem előtt, és ezután is ennek szellemében kívánok tevékenykedni, az elnöki funkciót szolgálatnak tekintve; a magyar szemorvosok, szemészeti szakdolgozók és a szembetegek érdekében végzett szolgálatnak. Az MSZT egyik jelentős értéke a „SZEMÉSZET” című folyóirat. Nagy öröm számomra, hogy az elmúlt évek nehézségei után az újság kiadása Sziklai Pál professzor úr vezetésével új lendületet vett. Ezúton is köszönöm az ő munkáját, és kérek mindenkit, hogy tekintse szívügyének a folyóirat sorsát, és értékes közleményekkel javítsuk tovább annak színvonalát. Sajnos az utóbbi években egyre több nehézséggel kell a szakmában szembe nézni, ami első sorban anyagi okokra, gazdasági problémákra vezethetőek vissza. A HBCS bevezetése, a TVK, a „zárt” OEP-kassza, a kórházak eladósodása elsősorban a kis szakmákat érinti, és ezen csak szoros összefogással tudunk javítani. Nem szabad hagyni, hogy az egészségügyi vezetés az „oszd meg és uralkodj” elv alapján szembe állítsa a klinikákat és kórházi osztályokat, az egyetemi vezetőket és a főorvosokat, a pesti és vidéki szemészeteket, és a cégeket egymással. Össze kell fognunk, mert közös a célunk! Nem szabad hagynunk, hogy a pénz, az anyagi szemlélet felülkerekedjen a szakmai szemléleten, hogy az elért eredményeinket feladjuk, hogy a szakma fejlődését rövid távú érdekekért feláldozzuk. A Szakmai Kollégiumot elsorvasztották, Facskó Andrea professzor asszony a megmondhatója, hogy a szakma véleményét a szemészetet érintő kérdésekben vagy ki sem kérik, vagy ha látszólag igen, akkor sem veszik azt figyelembe. Kis szakma vagyunk, kb. 900 tagot számlálunk (az adategyeztetés éppen most zajlik), minden ellenségeskedés csak árt nekünk, gyengít bennünket. Összefogás kell! A Magyar Szemészet jelenleg európai, sőt világszínvonalú. Büszkének kell lennünk mindannyiunknak, hogy ennek a társaságnak tagjai vagyunk, mint ahogy én is büszke vagyok arra, hogy a társaság elnöke lehetek. Köszönöm, hogy meghallgattak. Budapest, 2013.december 13. Prof. Dr. Biró Zsolt egyetemi tanár, az MTA doktora az MSZT elnöke