Szemészet, 2010 (147. évfolyam, 1-4. szám)

2010-12-01 / 3-4. szám

Szemészet 147. évfolyam (2010) 167 A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Szemészeti Klinika, Marosvásárhely (vezető: Horváth Karin egyetemi docens)Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest (Tömő utca) (igazgató: Németh János egyetemi tanár)2 közleménye Corpus ciliare melanoma üreges formája - esetismertetés Albert András,1 Csákány Béla,2 Tóth Jeannette2 Cél: Ismertetni a corpus ciliare melanoma üreges formájának (angolszász irodalomban: cavitary melanoma) klinikai, ultrahang-diagnosztikai, szövettani jellegzetességeit és az elkülönítő diagnózis buktatóit egy eset kapcsán. Eset: Egy 36 éves nőbeteg, akit a bal irisben talált barna szövetszaporulat miatt irányítottak a Semmelweis Egyetem Tömő utcai szemészeti klinikájára. A bal szemben az irist VHI-X óra között átszövő, a csarnokzugba domborodó, pig­mentált térimé volt látható. A szemészeti kivizsgálást kiegészítette az ultrahangvizsgálat, valamint az eltávolított bulbus szövettani vizsgálata. Eredmények: A tumor diszlokálta a lencsét, ezzel okozva látászavart a betegnek. A В-scan ultrahang leírt egy kerek képletet, amelynek belsejében egymásba nyíló echomentes tereket tudtunk kimutatni. Az UBM-vizsgálat egybefolyó üres üregeket és közöttük levő falakat igazolt a daganat belsejében. A színes Doppler-ultrahang bizonyította a tumor bő ere­­zettségét. A klinikai kép és az ultrahangvizsgálatok alapján diagnózisunk a sugártest üreges melanomája volt. A szem enucleatiójára került sor A szövettani vizsgálat megerősítette a diagnózisunkat. Következtetés: Annak ellenére, hogy az uvea melanomája jellegzetesen szolid daganat, az általunk ismert irodalom­ban 25 belső üreges szerkezetet mutató melanomát írtak le. Klinikailag az üreges melanoma diagnózisa ultrahangvizs­gálattal feltételezhető, a végső diagnózist a szövettani vizsgálat biztosítja. Az eset kapcsán a szerzők az üregek kialaku­lásának lehetőségeit ismertetik. Esetüket ritkasága miatt tartják közlésre érdemesnek. Kulcsszavak: üreges melanoma, corpus ciliare, UBM Albert A, Csákány B, Tóth J: Cavitary melanoma of the ciliary body - a case report Aim: This report presents a case of an uncommon cavitary form of ciliary body melanoma, the diagnostic difficulties and a review of the literature, discussing the pathogenesis of cavities. Method: A 36-year-old woman was referred to our department with a pigmented iris lesion in her left eye. A brown mass occupied the iris and anterior chamber angle between the 8 and 10 o’clock positions. The ophthalmologic exami­nation was supplemented with ultrasound examination and later with histological examination. Results: The patient’s visual impairment was caused by dislocation of the lens. On the В-scan, the lesion appeared spherical, with echo-free confluent cavities inside. The tissue surrounding the cavities and forming the septae displayed medium reflectivity, with numerous flicker-like movements. The UBM clearly demonstrated the confluent “empty” cav­ities and interlacing septae. Color Doppler imaging confirmed that the tumor was well vascularized. The clinical and ultrasound findings led to a diagnosis of cavitary melanoma of the ciliary body, and the eye was enucleated. The histo­logical finding confirmed the diagnosis, but raised further questions regarding the pathogenesis of the cavities. Conclusion: Although the uveal melanoma is usually a solid tumor, the literature describes 25 cases with internal cav­itations. В-scan ultrasonography and UBM are indispensable for a correct preoperative diagnosis, but the final diag­nosis necessitates histological examination. On the basis of the present case, possible modes of cavity formation are discussed. The case is considered worthy of publication in view of its relative rarity. Key words: cavitary melanoma, ciliary body, UBM Az uvea melanomája jellemzően szolid, homogén szerke­zetű daganat. Üregek megjelenése a daganaton belül igen ritka, az intraocularis melanomák kevesebb mint 1%-ában lehet kimutatni.2 Ezek a daganatok diagnosztikai kihívást jelentenek. A jóindulatú tumoroktól való elkülönítésük a megfelelő terápiás indikáció felállításának kulcsa. Beteg és módszer Egy 36 éves, egyébként egészséges nőbeteget irányítottak a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikájára 2006 májusában. Két évvel jelentkezése előtt barnás elváltozást észlelt az irisén, aminek nem tulajdonított jelentő­séget. Beutalását megelőzően pár hónappal szemészeti vizsgálatra jelent­kezett egy területi szakrendelőben látásromlásra panaszkodva. Klinikánk­ra sugártestdaganat diagnózissal irányították további vizsgálatokra. Orvosi előzménye nem tartalmazott a jelen betegségére mutató ada­tokat, családi kórelőzménye is negatív mind szisztémás, mind szemésze­ti daganatos elváltozásokra. A 13 évvel korábban készült igazolvány­­képen az iriselváltozáshoz hasonló, barnás folt látható, azonban a friss panaszok progresszióra utalnak. Az általunk végzett vizsgálat során távoli látásélessége a jobb sze­men 1,0, míg a bal szemen 0,4 -0,75 Dsph -1,5 Dcyl = 0,8 volt. Szem-Albert András: Corpus ciliare melanoma üreges formája - esetismertetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom