Szemészet, 2007 (144. évfolyam, 1-4. szám)
2007-12-01 / 4. szám
68 Szemészet Supplementum I. Következtetés: A primer vitrectomia hatásos és biztonságos beavatkozásnak bizonyult a bullosus retinaleválások ellátására. Primary vitrectomy in the management of bullous retinal detachment Tibor Milibák Department of Ophthalmology, Uzsoki Hospital, Budapest Purpose: To investigate the clinical characteristics and surgical outcome of bullous rhegmatogenous retinal detachment treated with primary vitrectomy. Methods: Retrospective, non-comparative, interventional case series. Out of a total of 171 retinal detachment procedures operated on during 12 moths period in 2005, 25 consecutive eyes were treated with primary rhegmatogenous retinal detachment underwent pars plana vitrectomy. Anatomic and functional results are presented. Main outcomae measures: Visual results, retinal reattachment rate, pre- and postoperative proliferative vitreoretinopathy, macular pucker, cystoid macular edema, choroidal detachment. Results: Final anatomic reattachment rate was 92%. The main reason for anatomical and functional failure was uncontrollable proliferative vitreoretinopathy. Mean preoperative best-corrected visual acuity was 0.26 (range hm to 1.0) and mean postoperative best-corrected visual acuity was 0.4 (range hm to 1.0). Secondary procedures (4) included vitrectomy, pneumatic retinopexy and phacoemulsification. Postoperative epiretinal membrane was observed in 2 cases. Conclusion: Pars plana vitrectomy is safe and effective in the management of bullous retinal detachment. Maxillofacialis és szemészeti együttes ellátást igénylő traumatológiai eseteink Miletits Erzsébet,1 Pácz Miklós,2 Rácz Péter1 Markusovszky Kórház Szemészeti Osztály, Szombathely,1 Markusovszky Kórház, Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Osztály, Szombathely2 Célkitűzés: Az orbita- és arccsonttörések korszerű diagnózisának, műtéti ellátásának és szemészeti konzekvenciájának vizsgálata. Betegek és módszer: 118, orbita-, ill. arccsonttörést szenvedett beteg adatait dolgoztuk fel. A diagnózis felállítása konvencionális röntgenvizsgálattal és/vagy CT-vizsgálattal történt. A betegek műtéti ellátását kórházunk Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Osztályán, vagy közösen végeztük. A „rutin” szemészeti vizsgálatot kiegészítettük Hess-féle koordinometriás módszerrel és „forced duction” teszttel. Eredmények: Korábbi traumatológiai adatainkkal összevetve, az orbita- és arccsonttörések száma az elmúlt években emelkedést mutatott. A diagnózis felállításában a CT fontosabbá vált, mint a konvencionális röntgenvizsgálat. A törések lokalizációja a következő volt: komplex arccsonttörés, izolált orbitatörés, mandibulatörés, járomívtörés, maxillatörés. A betegek műtéti ellátása minden esetben minilemezes osteosynthesissel történt, az orbitaalap implantátummal történő pótlására az esetek 5%-ában került sor. Az orbita- és arccsonttöréseket kísérő leggyakoribb szemészeti elváltozások a következők voltak: „lépcsőképződés” az orbita peremén, szemhéj haematoma, a szemhéj repesztett sebe, protrusio, diplopia, subconjunctivalis suffusio. Maradandó szemészeti szövődmény három betegnél alakult ki. 118 esetünkből négyet választottunk ki bemutatásra. Következtetés: A korszerű radiológiai vizsgálómódszer, ill. az alkalmazott műtéti technikák csökkentették a maradandó szemészeti szövődmények számát.
