Szemészet, 2006 (143. évfolyam, 1-4. szám)
2006-10-01 / 3. szám
Szemészet Dr. Hudomel József 1926-2006 143. évfolyam (2006) 194 80 éves korában eltávozott közülünk a Mária utcai II. Sz. Szemészeti Klinika nyugdíjas adjunktusa. 1950-ben került a Nónay professzor vezette klinikára, és 37 éven keresztül tevékenykedett a klinikán. Közben 1960-61-ben az NDK-beli erfurti Szemklinikán dolgozott, de megfordult a greifswaldi és berlini Szemklinikákon is. 1970-től adjunktusként, egyben Németh Béla professzor helyetteseként végezte munkáját. Kiváló klinikus és briliáns operatőr volt. ízig-vérig sebész alkat, szemorvosi tevékenységét és hírét szemsebészi munkája tette széles ez országban nevessé. Műtétéit különös gonddal tervezte, figyelemmel kísérve az új eljárásokat, amelyeket kellő kritikával alkalmazott, olykor módosított. Különös hangsúlyt helyezett a műtét esztétikus kivitelezésére, gondja volt rá, hogy a műtéti terület mindig tiszta, jól áttekinthető legyen, a vérzéscsillapítást mindig a legnagyobb gonddal végezte. Fejlett esztétikai érzéke lévén hangsúlyt helyezett arra is, hogy keze, mozdulatai mindig a célszerűséget, a legjobb kivitelezhetőséget szolgálja. Ebből ugyan a beteg nem sokat érzett, vett észre - hacsak azt nem, hogy a legmagasabb színvonalon készült a műtét - de nekünk, akik nézhettük, asszisztálhattunk Neki, s akinek volt szeme ezeket észrevenni, különleges élményt nyújtott. Nem volt újító típus, nevéhez műtéti eljárások nem kötődnek. De mindig nyitott volt az újra, számos új eljárást, kezelést О vezetett be a klinikán. A hályogsebészet változásait aktívan végig asszisztálta. A Graefe-féle sebkészítést művészi fokon végezte, s az intracapsularis hályogkivonást tokfogóval nála szebben és jobban senki sem tudta elvégezni. A sebbiztosítás előtérbe kerülésével azonnal áttért az ollóval végezhető hályogsebkészítésre, s sebei mindig egyformán peremesek, ezáltal kiválóan zárók voltak. A krioextractióra való áttérést a biztonság szempontjából értékelte, de a tokfogós kivonás szépségét és az azzal járó kihívását jobban élvezte. Az extracapsularis műtétek térhódítását, a mikroszkóp alatt végzett műtéteket nem kedvelte, mert ehhez megszokott mozdulatairól kellett volna lemondania, újakat begyakorolnia. Ez bizonyos mértékig kedvét szegte. Igazi szakmai kielégülést, örömöt az ablatio miatt végzett műtétek jelentették, amelyek kedvencei közé tartoztak. Mindig nagy körültekintéssel igyekezett a megfelelő műtéti típust kiválasztani. Abban az időben még számos hagyományos műtét (sclera egy-egy kvadránsra terjedő vagy körkörös resectiója, radier és körkörös plomb-műtét, Paufique-tasak stb.) közül mindig az esetnek legmegfelelőbbet választotta és hihetetlen türelemmel végezte. A xenon-fotokoagulációval hazánkban az elsők között kezdett foglalkozni, s gondja volt arra, hogy a fundus-diagnosztikát 1969-ben fiuoreszcens-angiográfiával egészítsük ki. Ezzel a diabeteses retinopathia korszerű kezeléséhez teremtette meg a feltételeket. Szorgalmazta a vitrectomia bevezetését, mert felismerte a hagyományos műtétek korlátáit. Esztétikai igénye a képzőművészetek, a zene iránti érdeklődéséből és értéséből táplálkozott. Rendszeres hallgatója volt koncerteknek, látogatója kiállításoknak, s az irodalom terén is olvasott, tájékozott volt. Öltözködése mindig kifogástalan, jó ízlésre valló, de sohasem öncélú volt. Kiváló vitapartner, ehhez rendelkezésére állt szakirodalmi olvasottsága, fogalmazását a csiszoltság, a kerek mondatfűzések jellemezték. A medikusok oktatása terén is különleges volt, mert szeretett oktatni. Gyakorlatai rendkívül érdekesek, népszerűek, tudatosan felépítettek, élményt adóak, egyszóval emlékezetesek voltak. Egyénisége nehezen tűrte a korlátokat, a saját maga által felállított mércét követte akkor is, ha az az általános gyakorlattal, az elfogadottal nem mindig egyezett. Igényessége az írásra is vonatkozott; nehezen publikált, mert csak tökéletes dolgozatot volt hajlandó kezei közül kiadni. Nem fogadta el, hogy az egyetemi karrier szerves része a tudományos munka. Miután ebben nem találta meg ugyanazt az élvezetet, mint a műtétekben, nem foglalkozott vele eleget. E téren támadt konfliktusai nehezen zabolázható kompromisszumkészségét is kikezdték, ezáltal karrierje kettétörött, docensi kinevezést kandidatúra híján nem kaphatott, igazgatóhelyettesi tevékenységéről lemondott és 1986-ban, 60 éves korában, ereje teljében nyugdíjba vonult. Ettől kezdve ritkán láttuk a klinikán, majd az elmúlt 15 évben fizikailag sem volt jelen a klinika közösségében. Nyugdíjasként még itt-ott helyettesként tevékenykedett, de élete hátralevő éveit a rezignáció és a fájó emlék fölötti bánat jellemezte. Sohasem igényelte, hogy szeressék, híres mondása szerint a „jó főnököt általában nem szeretik”. Ennek tudatában élt, munkatársai közül jóformán alig 1-2 kollégát engedett magához közel. Egyes emberek iránti szimpátiáját rendkívül szemérmesen juttatta kifejezésre. Örömmel töltött el, hogy engem ezzel megtisztelt, s fájó számomra, számunkra, hogy ezt kellően nem viszonozhattuk. Most már munkássága, személye, egyénisége örökre szívünkbe zárva él tovább. Dr. Salacz György Nekrológ
