Szemészet, 2005 (142. évfolyam, 1-4. szám)

2005-03-01 / 1. szám

142. évfolyam (2005) összefoglalói a Szemészetben jelennek meg; korábban két alkalommal annak azonos formátumú Supplementumaként, illetve idén - az elnökség döntésének megfelelően - a Ju­bileumi Kongresszus alkalmából rendes számként. Tudo­mányos folyóiratunk elektronikusan továbbra is elérhető. A tavalyi évben a megelőző 5 évfolyam teljes anyagát CD­­ROM-kiadványban is megjelentettük az Alcon Hungária Kft. támogatásával. Reméljük, az elektronikus elérhetőség és a könnyen kezelhető CD lemez hatásosan segíteni fogja a magyar szemészeti közlemények elérhetőségét, és egyúttal hozzájárul ahhoz is, hogy a jövőbeni magyar szerzők a ha­zai közleményekre jobban oda tudjanak figyelni, és idézzék is hazai kollégáik korábbi munkáit. A Társaság kiadványaként, a Jubileumi Kongresszusra jelent meg „А XX. században és az ezredfordulón műkö­dött magyarországi szemorvosok életrajzi adattára”, amely Győrffy István doktor korábbi munkáján alapul, és a Tár­saság felkérésére Salacz György professzor úr átdolgozta, felfrissítette és jelentősen kibővítette. A „magyar szemészet Ki kicsoda? enciklopédiája” - amint bevezetőjében Társa­ságunk elnöke a kötetet jellemezte - hiteles történeti forrás­munka, amely mindannyiunk számára hasznos olvasmány, és minden tagunk ingyen juthat hozzá. Eredményesen haladt előre a hazai szemészeti szakiro­dalom teljességre törekvő feldolgozásának, a Magyar sze­mészeti bibliográfiának a nyomdai előkészítése. A kiad­vány Váry István és Betkó János, valamint Németh János és Berecz Ildikó korábban megjelent, illetve kéziratban lévő munkáin alapul, és Hatvani István professzor úrral kö­zös szerkesztésünkben a közeljövőben lát napvilágot mind könyv, mind pedig CD-ROM formájában. A kötet a kezde­tektől 2003 végéig sorolja fel a magyar szemészeti tárgyú tudományos közleményeket, könyveket, disszertációkat; így összesen több mint 14 ezer irodalmi tétel adatait jele­níti meg. A könyv csak 100 példányban készül, és minden szemészeti kórházi osztály, valamint a klinikák és a nagy orvosi könyvtárak kapnak térítésmentesen egy példányt. A könyvvel azonos tartalmú CD-ROM társaságunk minden tagjának ingyenesen jár. Előkészítés alatt áll az MSZT Emlékkönyve, amelyet ve­zetésemmel Bausz Mária adjunktus asszony és a Semmel­weis Múzeum munkatársai készítenek. Megjelenésre vár a történeti pályázatunk első díjat nyert pályázata, dr. Bőgi Júlia munkája Grósz Emilről, amelyet külön kiadványként javasolt a bírálóbizottság közzétenni. A Társaságunk Március 15-i pályázatára az elmúlt há­rom évben összesen 40 pályamű futott be. A legeredménye­sebbek a szegedi, debreceni és a budapesti II. sz. Szemészeti Klinika fiataljai voltak. A díjakat 2002-ben a hóvégi tudo­mányos ülésünk keretében, illetve tavaly és idén a kongresz­­szuson adtuk át. Társaságunk nevében köszönetünket fejez­zük ki az évente változó Bírálóbizottság tagjainak. A szakmapolitikai munkából és eredményekből három momentumot szeretnék csak említeni. A Magyar Szemor­vostársaság 1997-ben bekapcsolódott a WHO által kezdemé­nyezett Vision 2020 programba, amelynek keretében idén második alkalommal mértük fel a hazai fekvőbeteg-ellátás helyzetét. Ezúttal is köszönöm az osztályvezető főorvosok­nak és a klinikák igazgatóinak, valamint munkatársaiknak az adatközlést. Elemzés után az országos eredmények min­denki számára elérhetők lesznek, és közlésre kerülnek. A másik folyamatban lévő kezdeményezés a hazai vak­sági okok jobb megismerését célozta meg, és eddig 5 év adatainak összegyűjtését végezték el a kollégák Tolna, Győr-Moson-Sopron, valamint Csongrád megyében. Az első eredményeket hazai kongresszusokon és Párizsban ismertet­tük, a teljes anyag elemzése még zajlik. A Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok Tár­saságának köszönhetően idén október 14-én második al­kalommal emlékeztünk meg a Látás Napjáról a Társaság VIII. Kongresszusán, amelynek fő témája a „Látássérültek életvitele és segédeszközeik” volt. Ezúton szeretnék köszö­netét mondani a Gyermekszemész Társaságnak, hogy meg­szervezték és megtartották ezt a nagy érdeklődést kiváltó, kiváló rendezvényt. A szervezésért külön köszönet illeti dr. Soproni Annát, dr. Sényi Katalint és dr. Sebestyén Ibolyát. A Magyar Szemorvostársaság életéből kiemelendő még a rendszeres közgyűléseken, vezetőségi és elnökségi üléseken kívül az, hogy Társaságunk 2004. június 5-én módosította Alapszabályát, amely hosszú és többlépcsős jogi procedúra végén, 2004. október 4-én került végleges bírósági bejegy­zésre. Az új Alapszabály közzététele már a ma megválasz­tandó új vezetőségre hárul. A Magyar Szemorvostársaság taglétszáma az elmúlt há­rom év alatt lényegében nem változott, és most 1040 főt számlál. Közöttük 34-en vannak külföldiek: többségében erdélyi szemészek. Szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor a tudo­másomra jutott meghalt kollégák neveit felolvasom. Ezek szerint dr. Kahán Ágost professzor, dr. Karsay Vera, dr. Kő­szegi György, dr. Papp Dezső Endre, dr. Podmaniczky Júlia, dr. Pusztai Lenke, dr. Valkó Éva, dr. Véli Margit távoztak az élők sorából az előző közgyűlés óta. Kérem, egyperces néma felállással adózzunk elhunyt kollégáink emlékének. Tájékoztatom tagjainkat, hogy Társaságunk évről évre gondoskodik a Grósz- és Blaskovics-sír gondozásáról a Fiu­mei úti sírkertben. A Magyar Szemorvostársaság pénzügyi helyzete szilárd. A Társaság vagyona az elmúlt három év alatt, az igen nagy anyagi terhet jelentő Jubileumi Kongresszus és a kapcsolódó kiadványok ellenére. 12 millió Ft-ról közel 13 millió Ft-ra gyarapodott, ami elsősorban a pénzügyileg is sikeres kong­resszusoknak és a Szemészet újság nyereségességének kö­szönhető. A részletes pénzügyi beszámolót pénztárosunktól, dr. Bausz Máriától fogják hallani. A magam részéről csak azt az örömteli tényt szeretném kiemelni, hogy a pénzügyi gyarapodás lehetővé tette és a jövőben még nagyobb mér­tékben lehetővé fogja tenni a Szemorvostársaság tagjainak anyagi támogatását a szakmai fejlődésükhöz szükséges te­rületeken. Jelenleg Társaságunk a Március 15-i pályázaton kívül az alábbi támogatási formákat működteti: hozzájárulás kül­földi kongresszusi részvételhez (14 kolléga az elmúlt két évben), külföldi publikációk színes képköltségének fedezete, az International Assessment for Ophthalmologists nemzet­közi vizsga költségeinek átvállalása és végül a kongresszusi részvételi támogatás hazai rezidensek és az erdélyi magyar szemészek részére. A Magyar Szemorvostársaság kongresz-Főtitkári beszámoló

Next

/
Oldalképek
Tartalom