Szemészet, 2004 (141. évfolyam, 1-4. szám)
2004-06-01 / 2. szám
216 Szemészet És mindezeket, hogy tudta előadni! Zseniális egyszerűséggel, lenyűgöző, csodálatos stílusban, szabadon és felejthetetlen széles gesztusokkal. És elérkezett 1956. október 23-a. Az egész ország és mi is lázban égtünk. Éreztük, tudtuk, hogy most valami nagy dolog történik. Szólt nekem, hogy a fiúk csak menjenek az utcára, mi pedig ketten helyettük is megoperálunk minden beteget, így is történt. Azután jött november 4-ének szomorú reggele. A debreceni rádióban angol, német és francia nyelven fordult a világhoz, és kért segítséget a megszállók ellen. Az eredmény mindössze annyi volt, hogy másnap ismét letartóztatták, és három napot töltött a rendőrségi fogdában. A negyedik napon egy szovjet ezredes elé került, aki igen udvariasan megkérte, hogy egy világhírű szakember ne lépjen be többé semmiféle pártba és ne foglalkozzon politikával, csak a szakmájával. Ezt természetesen ő boldogan megígérte - és meg is tartotta -, majd szabadon engedték. A lassan kialakuló szabadabb légkörben többször mentünk együtt külföldi kongresszusokra, ekkor már autóval. Ezek közül is talán legemlékezetesebb az innsbrucki osztrák kongresszuson elmondott beszéde, melyet még ma is elemlegetnek - egyre kevesebben -, akik még hallhatták. A külsőségekkel a kongresszusokon sem törődött. Már tudtuk, hogy a nyakkendőt megint otthon felejtette, ezért mindig vittünk neki, és kénytelen volt felkötni. Már ritkábban sikerült lebeszélni ócska, de neki kényelmes szandáljáról. Az innsbrucki kongresszuson két olyan este is volt, hogy előadás szerint szmokingban kellelt megjelennie. A második este azonban rendes utcai ruhában jött, mondván: tegnap este láthatták, hogy van szmokingom, minek vegyem azt fel ma is. Itthon a szakadatlan munka mellett változatlanul hódolt régi szenvedélyének, a sakknak, s új hobbijának, a horgászatnak. Volt hetenként egyszer rendszeres kaláberpartija Fornet és Kulin professzorokkal, mely alkalmanként csak két óra hosszáig tarthatott. Kitűnően bridzselt, és Fornet professzor haláláig Schnitzler professzorral és e sorok írójával minden csütörtök este tarokkozott. Soha nem hiányzott a klinika tagjai által rendezett reggelig tartó farsangi álarcos és jelmezes összejövetelekről, s bohócruhája egy alkalommal a jelmezverseny első díját nyerte. Hetvenedik születésnapját 1963-ban ünnepeltük. Vettünk neki egy új kerékpárt, mert legendás ócska biciklijét, mellyel naponta többször is megtette az utat a klinika és a lakása között, állandóan a szétesés veszélye fenyegette. Úgy tett, mintha nagyon örülne neki, de változatlanul az öreg járgánnyal közlekedett, amíg kerékpározni tudott. Ebben az időben kezdett beérni munkájának gyümölcse, és úgy látszott, hogy ez megfelelő hazai és nemzetközi elismerésben is részesülni fog. A német szemorvostársaság tiszteletbeli tagjává választotta, a világ legrégibb tudományos akadémiája, a Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina pedig rendes tagjává. Ez a nemzetközi elismerés is késztette az egyetem akkori vezetését arra, hogy felvételét javasolja a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorába. S hogy nem lett belőle akadémikus, ennek elsősorban személyi okai voltak: Radnót Magda és társai a megdönthetetlennek látszó szakmai érvek ellenére is megakadályozták akadémiai tagságát. A döntéseket hozó legfelsőbb politikai vezetésnél elég volt Kettesy professzor 1956. november 4-én elmondott beszédére hivatkozni. Körülbelül ebben az időben vettük észre - akik jól ismertük - hogy kicsit kevesebbet operált, egy-egy műtétet átadott nekünk, s ugyanakkor nagy lelkesedéssel kezdett foglalkozni Donders tanaival és a kancsalsággal. Tudatosan tette, vagy csak ösztönösen érezte, hogy meg kell találni egy olyan területet a gyógyításban és a tudományban, amelyet majd öregkorában is végezhet? Nehéz lenne erre válaszolni. Tény azonban, hogy egyre-másra jelentek meg a kérdésről magyar és német nyelvű közleményei, széles körű levelezést folytatott több nemzetközileg is elismert strabológussal, köztük is elsősorban nagy barátjával, Hollwich professzorral. 1969-ben, mikor 76 évesen nyugdíjba ment, a klinikán már 9 tapasztalt szakorvos és 5 orvos dolgozott. Mint nyugdíjas professzor 12 közleményt publikált, az utolsó 1980-ban, 87 éves korában jelent meg. Páratlan teljesítmény. Valamikor a 70-es évek közepén egy reggel azzal jött be hozzám, hogy ha jól emlékszik, most van valamikor 50 éve annak, hogy első hályogműtétét elvégezte, s ezért szeretne most egyet csinálni. A műtét kifogástalanul elkészült és többé nem vett kést a kezébe. Titkárnője halála után a klinikán is egyre kevesebb időt töltött, és szakmai érdeklődése is a kancsalság problémájára koncentrálódott. Nem szerette az ünneplést, de mégis jólesett neki, hogy 85. születésnapja alkalmából tudományos ülést rendeztünk tiszteletére. Nem sokkal később emollitio thalami betegséget kapott, és jobb oldalán teljes érzéskiesés keletkezett. Ha nehezen is fogta meg a szemtükröt, otthoni rendelőjében változatlanul dolgozott. Biciklire nem tudott többé ülni, s így már csak nagy ritkán jött át a klinikára. Minden nap elküldtük a postáját, és rendszeresen látogattuk, mindig olyan formában, hogy az nem tűnhetett beteglátogatásnak. Ajtajára ki volt írva, hogy az ajtó nyitva van, kopogtatni szükségtelen. Kifejezetten szegényesnek ható, régi bútorokkal berendezett otthonában egy báránybőr darabokból összeállított takaró fedte egyszerű vaságyát. Két falat foglalt el a könyvek és iratok tömege, melyekről és melyekből mindig szívesen magyarázott. Ez a külsőleg majdnem primitív egyszerűség legfeljebb egy idegent zavarhatott, mi ezt alig vettük észre, mert mindent megszépített szellemének ragyogása. Kilencvenedik születésnapjának megünneplésére készültünk, de ezt már nem érhette meg, 1983. január 30-án este csendesen elhunyt. A Debrecen városa által adományozott díszsírhelyen 1983. február 7-én helyeztük örök nyugalomba. Síremlékén az ősi egyiptomi szent szem, az udzsat-szem őrzi álmait.
