Szemészet, 2004 (141. évfolyam, 1-4. szám)
2004-06-01 / 2. szám
Szemészet 141. évfolyam (2004) 213 Kettesy Kreiker Aladár (1893-1983) Alberth Béla Szegeden született 1893. október 10-én. Apja, Kreiker Gusztáv mérnök, a MÁV tisztségviselője, anyja Holmbacher Mária volt. Első felesége, Csizsinszky Edit 1945-ben meghalt. Ebből a házasságából két ha született: Tibor a Ludovika Akadémiára szeretett volna menni (de joghallgató lett), ahová akkor nem vettek fel nem magyar nevű hallgatót. Mivel az akkori törvények szerint 21 év volt a nagykorúság korhatára, Tibor csak az apjával együtt magyarosíthatta meg a nevét. Hogy a monogram ne változzon, és a név kifejezze azt is, hogy egy második név, ezért lett Kreikerből Kettesy. Tibor fia 1946- ban meghalt. Gusztáv fia ma is él. Második felesége Exterde Alma volt. Ebből a házasságából egy fia született, László, aki agrármérnöki diplomát szerzett a debreceni Agrártudományi Egyetemen. Második felesége halála után harmadszor is házasságot kötött, Németi Margittal, 1976-ban, 83 éves korában. Elemi és középiskoláit Szegeden végezte, itt is érettségizett 1911-ben. Ekkor iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karára. Indexében a magyar orvostudomány nagyjainak aláírása található, mint báró Eötvös Lóránd, Entz Géza, Lenhossék Mihály, Udránszky László, Tellyesniczky Kálmán, Genersich Antal, Bókay Árpád, Korányi Sándor, Dollinger Gyula, Bókái János, Gerlóczy Zsigmond. 1914-ben katonai szolgálatra vonult be, s az első világháború alatt 4 évig katonai egészségügyi szolgálatot teljesített mint egészségügyi altiszt, majd tiszt. 1918. október 3-tól a Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1919. június 29-én gyakornokká nevezték ki az Imre József vezette Szemklinikára, majd egy hónappal később, július 29-én megkapta diplomáját is. A pozsonyi Szemklinikán nem dolgozhatott sokáig. Az 1919. szeptember 14-én kelt és Imre József aláírásával ellátott működési bizonyítvány záradéka így szól: Hivatalosan igazoljuk, hogy Kreiker Aladár klinikai gyakornok szolgálata azért szakadt meg, mert a csehszlovák kormány a pozsonyi Magyar Tudományegyetem működését megszüntette. 1919. november 1-én másodorvosi kinevezést kapott a budapesti Állami Szemkórházban, melynek vezetője Blaskovics László professzor volt. Első tudományos munkája 1921-ben jelent meg. Ezt édesanyjának dedikálta, kinek meghatározó szerepe volt élete alakulásában. 1921. november 1-én Blaskovics Lászlót nevezik ki a debreceni Szemklinika igazgatójának. Vele jön Kreiker Aladár tanársegéd is, és ettől az időtől gyakorlatilag ő veszi át a klinika vezetését, és megkezdődik 62 éves debreceni pályafutása és munkája. Már egy évvel Debrecenbe érkezése után, 1922-ben megjelent „A szem fénytörése” c. könyve. Ez a 183 oldalas monográfia ma is bibliája minden szakvizsgára készülő szemorvosnak. Munkájának elismerése sem késik sokáig, mert már 1923-ban „Szemészet” tárgykörből magántanári képesítést szerzett. 1926. március 27-én a m. kir. Vallás és Közoktatásügyi minisztertől az alábbi levelet kapja: „A Kormányzó Úr Ő Főméltósága Budapesten 1926. március hó 20. napján magas elhatározásával előterjesztésemre Tekintetességedet a debreceni magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem szemészeti tanszékére egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá kinevezni méltóztatott.” Ezzel kezdetét veszi 33 éves korában professzori pályafutása, mely még 57 évig tart, ami úgy gondolom párját ritkító, vagy talán páratlan is a magyar egyetemek történetében. Nyilvános rendes tanári kinevezését 1929-ben kapta meg. Tagja lett tehát a debreceni Tisza István Tudományegyetem első orvosi karának. Ebben az időszakban megragadja orvosi képzeletét a rák keletkezésének mechanizmusa is. Zseniálisan egyszerű kísérleteit nagy, 35 oldalas cikkben foglalja össze a Wirchow’s Archiv 1929-ben megjelent 271. kötetében. A közlemény megjelenése után szinte azonnal nagy ösztöndíjat ajánl fel neki az amerikai Rockefeller Intézet, hogy kutatásait Amerikában folytassa tovább. A meghívást köszönve, udvarias levélben utasította vissza, és maradt továbbra is debreceni szemészprofesszor. A szép nem szeretete mellett minden érdekelte, s amivel foglalkozott, azt mindig igyekezett tudományos alapossággal művelni. Haláláig szeretett sakkozni, tehát szinte lelki kényszert érzett, hogy erről is írjon. Ezt bizonyítja a Vasárnapi Újságban 1936-ban megjelent írása „A sakkjátékos lelkialkatáról.” Másik kedves szórakozása a vadászat volt. Olyan időben és körülmények között művelte ezt, amikor még lehetett egy reggel két túzok-kakast is lőni. Természetes tehát, hogy ebből a témából is tudományos alapossággal megírt cikk jelenik meg a „Nimród Vadászújság”-ban, 1935-ben „A mozgó vad lövéséről” címen. A trigonometria szabályai szerint számítja ki, hogy mennyit kell a mozgó, repülő vadnak elébe lőni. Szinte szerelmese volt a Hortobágynak, s minden ősszel, mikor megérkeztek a vadlibák akkor még százezres tömegei, kiköltözött a pusztára. Sokat mesélt e sorok írójának az őszi puszta hangulatáról, az egyszerű pásztorok csodálatos emberi bölcsességéről. Alberth Béla: Kettesy Kreiker Aladár (1893-1983)
