Szemészet, 1999 (136. évfolyam, 1-4. szám)

1999-03-01 / 1. szám

vesztését, mint az idegentestnek a szemben történő vissza­maradását. Irodalmi adatok szerint az IOIT-k közel 90%-a mágne­sezhető.11 Az 1970-es évek második feléig ezen idegentes­tek eltávolítására gyakorlatilag két, ám azonos elven műkö­dő műszer állt rendelkezésre: az óriás-, illetve a kézi­mágnes (az óriásmágnes alkalmazása szabadon helyettesít­hető a kézimágnes használatával, feltéve, hogy az elektro­mos áramkör zárását megelőzően a mágnes hegye nem ér hozzá az idegentesthez). A pars plana vitrectomia megjele­nésével nemcsak a klinikus eszköztára bővült (csipesz, intraocularis mágnes), hanem az IOIT-sérülések ellátásának alapvetően új megközelítése is lehetővé vált: a sebész kont­rollált körülmények között távolítja el az IOIT-t, és módja van a sérülés szinte minden szövődményének ellátására is. A Pécsi Szemklinikán 1984 óta végzünk vitrectomiát IOIT-sérülések esetén;4 ezen időszak alatt óriásmágnest csak azon ritka és kényszerű esetekben használtunk, amikor a vitrectom nem volt működőképes. Korábban beszámol­tunk a vitrectomia kezdeti időszakában elért eredményeink­ről; e közlemény a vitrectomia mellett és az óriásmágnes használata ellen érvelt.5 Részben, mert azóta nagyobb anyag gyűlt össze és így reálisabban mérhető össze a két módszer eredményessége, részben, mert az utóbbi években a vitrectomia maga is jelentős fejlődésen ment keresztül, érdemesnek tartottuk a kérdést újból megvizsgálni. Jelen közleményünkben az óriásmágnes korszakának filozófiáját és az ellátás eredményeit foglaljuk össze. Betegek és módszer A Magyar Szemsérülés Regiszter, illetve a Pécsi Szem­klinika anyagából azokat az eseteket vettük be elemzésünk­be, amelyek megfeleltek az alábbi feltételeknek: 1. az IOIT friss volt és mágnesezhető; 2. az IOIT a hátsó szegmentumban (a lencse mögött az üvegtestben, a retina felszínén vagy a retinába - esetenként a sclerába is — ékelődve, illetve subretinalisan) helyezke­dett el; 3. az eltávolítás során a sebész használta az óriás­mágnest (nem volt azonban kizáró ok, ha az idegentestet az operatőr végül más eszközzel eltávolította el); 4. az eltávolítás a sérüléstől számított 14 napon belül történt. Kizártuk ezzel szemben azokat az eseteket, ahol: 1. nem volt megfelelő hosszúságú a követési idő, illetve az adatok nagymértékben hiányosak voltak; 2. a felvételt megelőzően endophthalmitis alakult ki; 3. a sérülés olyan súlyos volt, hogy a látás (esetenként a szemgolyó) megtartására nem volt reális lehetőség. E feltételekkel olyan eseteket dolgozhattunk fel, ahol a látás megtartására az óriásmágneses beavatkozás reális le­hetőséget nyújthatott. Anyagunk nem tekinthető konszeku­tívnak, mivel néhány esetben az eredeti kórlapot nem sike­rült meglelnünk, vagy a dokumentáció elfogadhatatlanul hi­ányos volt. Eredmények Huszonhárom beteget találtunk az 1974 és 1982 közötti időszakból, akik a fent részletezett feltételeknek megfelel­tek. További 7 beteget az 1988 és 1996 közötti időszakból adtunk hozzá a sorozathoz; náluk más intézetben történt az IOIT eltávolítása, de másodlagos ellátásra a Pécsi Szemkli­nikára kerültek. Mind a 30 beteg férfi volt, 29,8 (15-54) éves átlagélet­­korral. A sérülés körülményei 29 esetben voltak ismertek: kalapálás 25 szem (86%), robbanás 3 szem (11%), sajtoló­gép okozta szilánk 1 szem esetén (3%) volt felelős a sérü­lésért. Huszonhárom beteg (77%) a sérülés napján került felvételre, 3 beteg (10%) egy nap elteltével, 3 beteg (10%) a harmadik napon, míg 1 beteg (3%) all. napon. Vala­mennyi betegnél készült (hagyományos vagy speciális [pl. Cornberg]) röntgenfelvétel; az IOIT eltávolítását megelőző­en egyéb radiológiai eljárásra vagy ultrahangos vizsgálatra egyetlen esetben sem került sor. A behatolási kapu a cornea volt 16 (53%), a sclera 12 (40%) és a limbus 2 esetben (7%); a behatolási kapu hosz­­sza az esetek jelentős részében nem szerepelt a kórlapon. A járulékos intraocularis sérüléseket, illetve diagnózisokat az 1. táblázatban tüntettük fel. A sérülés és az IOIT extractió­­ja között eltelt idő 0,9 (0-13) nap volt; az esetek 70%-ában az idegentest a felvétel napján eltávolításra került. Három betegnél alakult ki endophthalmitis a felvételt követő idő­szakban; az IOIT eltávolítása mindhármuknál a felvétel napján, az endophthalmitis kifejlődése előtt megtörtént. A hiányos adatok miatt nem sikerült összefüggést megállapí­tanunk sem a seb hossza és a retinalis laesio megléte, sem a 1. táblázat. A hátsó szegmentumra lokalizálódon IOIT által okozott egyéb sérülések/diagnózisok 30 betegnél Sérülés/diagnózis Szám Százalék Behatolási kapu’ 30 100 0 vegtest-prolapsus 4 13 Hyhpaema 2 7 Irislaesio 12 40 Traumás cataracta 15 50 Üvegtesti vérzés'* 12 40 Retinalis oedema 4 13 Retinalis vérzés 1 3 Retinalis laesio " 6 20 Ablatio retinae 2 7 Chorioideavérzés 1 3 Endophthalmitis'**' 3 10 IOIT: intraocularis idegentest A behatolási kapu részleteit lásd a szövegben. ** További 7 szemben (az ismert esetek 30%-ában) az üvegtesti vérzés minden kétségen kívül megállapíthatóan műtéti, nem pedig sérüléses eredetű volt. *** Ebből cornealis behatolási kapu esetén 1 szemben a 16-ból (6%), scleralis behatolási kapu esetén 6 szemben a 12-ből (50%). Az endophthalmitis mindhárom esetben a betegnek a kliniká­ra történt felvétele után alakult ki; mindhárom betegnél a fel­vétel napján megtörtént az IOIT eltávolítása. Kuhn Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom