Szemészet, 1996 (133. évfolyam, 1-4. szám)
1996-05-01 / 2. szám
108 Szemészet 133 (1996) slimulációs és elvezetési technikától, valamint a beteg pillanatnyi figyelmétől függ [17, 24], továbbá az, hogy speciális ingerlő rendszert igényel. A mindennapi elektrofiziológiai gyakorlatban a VEP vizsgálat legtöbbször 2-3 eltérő sakktábla mintanagysággal, kisfrekvenciájú (transiens) ingerléssel történik. Jelen munkánkban normál egyéneken vizsgáltuk a szimulált látásélesség csökkenés és a különböző sakktábla mintanagyságokkal nyert VEP válaszok jellemzői közötti összefüggéseket. Klinikai eseteken demonstráljuk a VEP-módszer alkalmazási lehetőségeit a potenciális látásélesség objektív meghatározására. Beteganyag és módszer Vizsgálat I. A legkisebb sakktábla mintanagyság meghatározása, mely 1,0-es visus mellett értékelhető PVEP választ ad. Tíz önkéntes (5 férfi és 5 nő; átlag életkor 27,9±4,9 év; 20-35 év) tíz normál szemén (7 domináns, 3 nem-domináns) végeztük a vizsgálatot. Előzetes felvilágosítás után valamennyien szóbeli beleegyezésüket adták. Az elérhető legjobb látásélességet standard megvilágítású Bailey-Lovie visustáblán [1] határoztuk meg. Valamennyi szemen 1,0, vagy annál jobb volt a visus. Hét szem emmctrop, három kisfokban myop (kevesebb, mint -4,0 D spherikus equivalens) volt. Két egyénnek volt astigmatismusa. A látásélességet valamennyi vizsgált szemen 1,0-re korrigáltuk (javítottuk vagy plusz lencsékkel rontottuk), majd monokuláris PVEP vizsgálatot végeztünk az 1,0-es visushoz szükséges korrekcióval. A visus meghatározás és a VEP vizsgálat azonos távolságból történt. A nem vizsgált szemet lazán eltakartuk. A PVEP vizsgálatokat személyi számítógéppel vezérelt rendszerrel végeztük [23]. Fél Hz (1,076 mintaváltás/sec) frekvenciával (transiens ingerlés), mozgótükrös stimuláló rendszerrel ingereltünk. A stimuláló mező nagysága 14-szer 14 fok volt, a minták átlagos luminanciája 350 cd/m2, kontrasztja 85% volt. Random sorrendben 5, 6, 7, 8 és 10 ívperces (’) sakktábla mintanagyságokkal végeztük a VEP vizsgálatot. Hatodik vizsgálatként izoluminanciájú szürke ernyőt nézett a vizsgált, miközben 100 EEG-jcl átlagolásával rögzítettük a háttér „EEG-zajt”. A mérés során a vizsgáltak az ernyő közepén lévő pontra fixáltak. Az egyéneket felvilágosítottuk a fixálás és figyelem fontosságáról, a defokuszálás elkerülése érdekében időnként laser fénnyel a fixáló pontra világítottak [15], igény szerint pihenőt tartottunk. A kísérletben csak motivált személyek vettek részt, és így a nem kellő kooperáció okozta problémákkal nem kellett számolnunk. A kiváltott potenciálokat a koponya középvonalában felragasztott elektródákkal regisztráltuk. Az aktív elektróda 2,5 cm-el a protuberencia occiptalis externa felett, a referencia 12 cm-el az orrgyök felett, a földelő elektróda a fülcimpán helyezkedett el. Valamennyi mintanagysággal 100-100 választ átlagoltunk. Az elvezetett jeleket megfelelő előszűrés, erősítés és digitalizálás után IBM AT komputeren regisztráltuk, analizáltuk, majd tároltuk. Vizsgáltuk az EEG-háttérzajból kiemelkedő VEP görbék jelenlétének arányát. A görbék alakjának jellemzésére a csoportonkénti 10-10 görbét grafikai programmal átlagoltuk és ábrázoltuk. Vizsgálat II. A PVEV válasz jellemzői és a látásélesség különböző szintjei közötti összefüggés meghatározása. Húsz önkéntes (7 férfi és 13 nő; átlagéletkor 29,6+4,0 év; 23-37 év) húsz normál szemén (13 domináns, 7 nem-domináns) végeztük a vizsgálatot. Kilenc egyén az első tanulmányban is részt vett. Előzetes felvilágosítás után valamennyien szóbeli beleegyezésüket adták a vizsgálathoz. Valamennyi szemen 1,0, vagy annál jobb volt a visus. Tizenkét szem emmelrop, nyolc kisfokban myop (kevesebb, mint-4,0 D spherikus equivalens) volt. Négy egyénnek volt astigmatismusa. A látásélességet standard megvilágítású Bailey-Lovie visustáblán [1] határoztuk meg 1,6 m távolságból, mely közel azonos volt a VEP vizsgálati távolsággal (1,43 m). A legjobb látásélesség és az ahhoz szükséges korrekció meghatározása után a visust Schober módszerével [18] 0,04, 0,1, 0,25, 0,5 és 1,0 körüli értékre rontottuk. Az akkomodáció kikapcsolása céljából plusz 8-10 dioptriás szférikus lencsével kezdve a visust ujjolvasásig hornályosítottuk (a cy linderes korrekciót mindig a keretben tartottuk), majd a törőerőt 0,25 dioptriánként fokozatosan csökkentve feljegyeztük a tervezett visusszintek eléréséhez szükséges korrekciót, valamint a pontos visusértéket. A VEP vizsgálatot a feljegyzett korrekciókkal monoculárisan, a látásélesség fenti öt szintjén végeztük el. A fél Hz PVEP tesztet az I-es vizsgálatnál leírtakkal azonos módon végeztük, kivéve az eltérő nagyságú sakktábla minták alkalmazását és az eltérő visusértékeket. Az ingerlésre 56’, 28’, 14’ és 7’ sakktábla mintanagyságokat alkalmaztunk. Egy ötödik, izoluminanciájú szürke ernyőt mutattunk a háttár „EEG-zaj” rögzítésére, melyet 100 EEG-jel átlagolásából nyertünk. Hét ívperces volt a legkisebb mintanagyság, mivel az első vizsgálat eredménye alapján az erre a mintanagyságra kapott értékelhető VEP válasz 1,0-es visust jelez. A nagyobb mintanagyságokat úgy választottuk meg, hogy a látószög duplázódjon. A korrekciót szemirandom sorrendben helyeztük a vizsgált szem elé mindig figyelmet fordítva arra, hogy ne szüntessük meg az akkomodáció relaxációját. A stimulus megjelenítésének sorrendje random volt. Az elvezetett jeleket megfelelő előszűrés, erősítés és digitalizálás után IBM AT komputeren regisztráltuk, analizáltuk, majd tároltuk [23]. A vizsgálati sorozat befejeztekor a VEP válaszok P100 komponenseinek amplitúdó- és látencia értékeit csoportonként átlagoltuk és statisztikailag elemeztük (egy-utas ANOVA, Newman-Keul Teszt.) A görbék alakjának jellemzésére valamennyi görbét csoportonként grafikai programmal átlagoltuk és ábrázoltuk. Meghatároztuk a görbekritériumokat, melyek használhatók a potenciális látásélesség becsléséhez. Négy olyan esetet ismertetünk, ahol a VEP vizsgálat segített a klinikai leletekkel nem magyarázható látásromlás okának felderítésére. Valamennyi betegnél a refrakciós hibák korrigálása után végeztük a VEP vizsgálatot. Eredmények Vizsgálat I. A legkisebb sakktábla mintanagyság meghatározása, mely 1,0-es visus mellett értékelhető PVEP választ ad. A tíz vizsgált egyén eltérő mintanagyságokkal mért PVEP válaszainak csoportonkénti átlaga, valamint a válaszok megjelenési aránya az első ábrán látható. A vizsgált egyének közül csak háromnál regisztráltunk aháttér „EEG-zaj”-ból kiemelkedő VEP- választ 5’-es sakktábla mintanagysággal történő ingerléskor. 6’es mintanagysággal ingerelve kilenc esetben kaptunk VEP választ, míg valamennyi esetben elvezethető volt a válasz 7’, 8’ és 10’-es stimulációkor. A válaszok amplitúdója a minta növekedésével párhuzamosan nőtt. Valamennyi egyénnél regisztráltunk VEP választ 7’-es ingerléskor, így arra következtettünk, hogy a háttérzajból kiemelkedő
