Szemészet, 1993 (130. évfolyam, 1-4. szám)

1993-08-01 / 3. szám

142 Szemészet, 130 (1993)

téssűrúségét sértetlen állapotban (20 doboz), majd felbontás után is. Megvizsgáltuk, hogy a felnyitás hatására változik-e a felületi töltés, illetve azt, hogy mi a különbség akkor, ha a tasakot lassan, óvatosan bontjuk ki, vagy ha egyetlen gyors mozdulattal szakítjuk fel. A csomagolóanyagok felületi töltéssűrűségét pásztázó mozgással haladva határoztuk meg.

2. Műlencsék elektrosztatikus töltésének mérése és a térerősség kísérleti modellje

Gyári csomagolású műlencséket (8 db) steril körülmények között felbontottunk és a lencséket támaszkodóhurkuknál fogva földelt csipesszel rögzítettük. A műlencsék töltését indirekt módon, a lencsék fölött mérhető térerősséggel jellemeztük, melyet a leírt rezgőkristályos műszerrel határoztunk meg.

Az akcidentálisan feltöltődött műlencsék vonzóerejét a következő kísérletekben tettük láthatóvá.

Az eredeti csomagolásukból kivett lencséket (9 db) földelt csipeszben függőleges helyzetben réslámpa fénye elé helyeztük.

Apróra vágott vattaszálcsákat (szerves anyag, nem töltődik, kis ellenállású), perlon-flockot (műanyag, jól tölthető), valamint lycopodium és minium port semi-linearis légáramlásban lebegtettünk a lencse körül. A lycopodium azzal a speciális tulajdonsággal rendelkezik, hogy a lokális pozitív töltésekhez nagy az affinitása, míg a míniumnak a negatívhoz. Fényképen és videofelvételen rögzítettük amint a múlencse a különböző részecskéket magához vonzotta.

3. Vattaszálcsára vonatkoztatott elektrosztatikai vonzóerő Frissen kibontott lencséket (8 db) helyeztünk földelt csipeszben vízszintes helyzetben réslámpa fénye elé. A lencsék töltésének meghatározása után egy földelt, vízszintesen elhelyezett fémlapra apróra vágott vattaszálcsákat szórtunk egyenletesen. A fémlapot a réslámpa elé rögzített mülencse alá helyeztük és lassan emelni kezdtük. Megmértük azt a távolságot, amelyről a töltéssel rendelkező műlencse az első vattaszálcsát magához vonzotta (lencse és fémlap távolsága mm-ben).

4. A BBS és a viszkoelasztikus anyagok befolyása a műlencsék elektrosztatikus viselkedésére

Kibontás után meghatároztuk a lencsék (8 db) töltését, majd azokat a műtétek során rutinszerűen használt pufferolt oldattal öblítettük le. A lemosást követően töltésüket újra megmértük, majd a térerőt fémlapra szórt vattaszálcsák közelítésével demonstráltuk.

Egy másik kísérletben a gyári csomagolásból eltávolított műlencséket (8 db) földelt csipeszben vízszintesen réslámpa elé helyeztünk, miután alsó felszínüket vékony rétegben hyalúronsavval vagy hydroxypropyl-methylcellulózzal vontuk be úgy, hogy az a földelt csipeszt is érintse. Megvizsgáltuk, hogy a viszkoelasztikus anyaggal bevont felszínű lencse milyen távolságról ránt magához vattaszálcsát a fémlapról.

Eredmények

Kísérleteink érthetőségét segítő elektrosztatikai összefüggések A felületi töltéssürüség meghatározására használt rezgőkristályos térerősségmérővel kb. 3 mm2-es terület fölötti térerősséget tudunk meghatározni, amely a mért területen lévő különböző nagyságú pontszerű pozitív és negatív töltések integráljának függvénye. A töltések mennyisége és a villamos térerősség között egyenes arányosság van: S=E0x E ahol 8= felületi töltéssürüség (C/cm2)

E0= levegő permittivitása (C/Vcm)

E= elektromos térerősség (kV/cm)

A különböző anyagok, felületek minden egyes érintkezése és elválása magában rejti a felületi töltések keletkezésének lehetőségét. A szigetelő- (nagy ellenállású) anyagok felszínén akcidentalis töltés keletkezhet, ami nem vezetődik le.

Konkrét eredményeinket az Anyag és módszer fejezet szerint csoportosítva ismertetjük

ad 1. Az általánosan elterjedt dry-pack csomagolás esetén a műlencsés dobozok külső rétege keménypapír, amely a felszínén - méréseink szerint - nem hordozott számottevő töltést és az a felnyitás után is lényegében változatlan maradt. Ha a külső réteg polysztirén vagy polykarbonát, akkor a műanyag doboz teteje csak a zsanéroknál érintkezik a doboz aljával, így felnyitáskor nem lép fel az elválás jelensége, ezért töltésképződést sem észleltünk.

A térerősséget 0,0 és ±1,0 kV/cm között találtuk. Meghatároztuk a papír ellenállását is (fajlagos térfogati ellenállás), ami 1010 Ohm m-nél kisebbnek bizonyult, így azt elektrosztatikai szempontból biztonságosnak tekinthetjük. A felhasznált műanyag fóliák esetében azonban más a helyzet. Ezek ellenállása 1013 Ohm m vagy nagyobb volt. Ha a papírdobozt kívülről zsugorfólia is borította, ennek feltépése után ± 10,0 kV/cm nagyságrendű térerősséget mértünk. A múlencse konténerét tartalmazó tasakon lezárt állapotban kívül a fólia felett ±0,1-5,0 kV/cm térerősséget regisztráltunk. Az összehegesztett gázpermeábilis papír- és műanyag fólia felnyitása után belül ugyanazon pontok fölött ±10,0-14,0 kV/cm térerősséget találtunk; ami nagy mennyiségű töltésképződésre utalt. Hirtelen szétszakítás után nagyobb, míg óvatos bontás esetén kisebb értékeket észleltünk. A hegesztés szétszakítása után mindig azt tapasztaltuk, hogy a térerősség fokozódott, tehát töltés képződött. A belső műanyag konténer térereje - miután a védőtasakból kicsúsztattuk - ±0,1-10,0 kV/cm közöttinek bizonyult.

ad2. Magának a PMMA-lencsének a töltését - a gyártótól, illetve a lencse típusától függetlenül - ±0,1-8,0 kV/cm-nek találtuk a kibontást követően.

Megfigyeltük, amint a levegőben lebegő apróra vágott vattaszálcsák hirtelen irányt változtatva a lencse felszínére tapadtak. Lefényképeztük az egyenetlen eloszlásban elhelyezkedő vattaszálakat (1. ábra).

A perlon-flock speciális, egymással azonos méretű műanyag szálcsák tömege, amely saját töltéssel is bírhat, mivel rossz vezető. A múlencse körüli erőtér szabálytalan elrendeződését a feltapadt szálcsák jól mutatják (2. ábra).

1. ábra. Akcidentális töltésű műlencsére tapadt vattaszálcsák. A mülencse oldalról és szemből