Szemészet, 1990 (127. évfolyam, 1-4. szám)

1990-05-01 / 2. szám

3. ábra. Számitógépes programunk blokk-diagramja

Megbeszélés

Az ismertetett módszer nyújtotta eredményeket két konkrét példán, egy deuteranop (4. ábra) és egy toxikus amblyopiás beteg (5. ábra) FM—100 teszt-görbéin szemléltetjük. Az eredeti görbéken (4.a, 5.a ábrák) bizonyos polaritás látható, de véletlenszerű csúcsok tarkítják. Az oszlop-diagramokon (4.b, 5.b ábrák) a Fourier-együtthatók vannak feltüntetve; a 0-dik Fourier-együttható (A0) az egy korongra eső átlaghibaszámot adja meg, a többi (An) koefficiens nagysága az »-fázisú polaritás mértékével arányos. A polaritás szignifikanciájának határértékeként Allan A0 értékének 30%-át adja meg. Victor a mono- és bipolaritás szignifikanciaszintjeit, vagyis a véletlen eloszlástól való eltérés valószínűségét /, és I2 harmonikus indexekre vonatkozóan az összhibaszámtól is függően táblázatban foglalja össze [10]. Mindezek alapján példáinkban A2 mindkét esetben eléri a szignifikáns szintet. A c és d ábrákon a Fourier-együtthatókból végzett görbe-rekonstrukciók láthatók. Az első két együtthatóból végzett rekonstrukció a lényegi tendenciák, a domináló polaritás kiemelését teszi lehetővé, míg az első 10 együtthatóból rekonstruált görbe az eredeti jó gyakorlati közelítését adja.

Veleszületett színlátászavarok eseteiben a hibaeloszlás maximumai az elméletileg számított konfúziós főtengelyre merőleges bipolaritást mutatnak. A diszkriminációs zavar mértéke emellett igen változó, az összhibaszám sokszor a normál tartományon belül van.

99