Szemészet, 1989 (126. évfolyam, 1-4. szám)
1989-02-01 / 1. szám
Szemészei 126. 18-26. 1989. A Fővárosi Tanács V. В. Jahn Ferenc Kórház- Rendelőintézet (főigazgató: Radinszky József) Szemészeti Osztályának (főorvos: Valu László) és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Szemklinikájának (igazgató : Varga Margit) közleménye A musculus levator palpebrae superioris finom szerkezete oculopharyngealis szindrómában BALATON CSILLA, VALU LÁSZLÓ és VARGA MARGIT Az oculopharyngealis syndroma (továbbiakban о. sy.) csaknem kizárólag a 40—50 életévek között kezdődik. Gyakorlatilag csak nők betegednek meg. A betegség lassan progrediál, néha évekig változatlan marad. Kísérő tünetként alkati eltéréseket is megfigyeltek, amelyek a ptosis és a dysphagia kifejlődését elősegíthetik. A betegség dominánsan öröklődik. A kórképet először Gowers írta le 1888-ban kétoldali progrediáló ptosissal és facialis paresissel. Azóta a szerzők egész sora foglalkozott az o. sy. aethiológiájával és klinikumával. Szobor 1973-ban írt közleményében egy család sorsát követte 3 generáción keresztül. A család 64 személyéből 8 volt beteg. A szerzők túlnyomó része megegyezik abban, hogy az o. sy.-t — a progresszív izomdystrophiák között — önálló betegségnek kell tekinteni. A kórkép pathohistológiájával foglalkozó munka alig található. A szövettani vizsgálatok progresszív izomdystrophiát és neurogén atrophiát mutattak ki, az intermuscularis kötőszövet szaporodásával és fibrosissal. Az agyi mozgató magvak sértetlenek voltak (Schotland és Rowland 1964). A ptosis a betegség bármelyik stádiumában sikeresen operálható. Blaslcovics eljárásával mind a 4 esetben igen jó eredményt értünk el. Anyag és módszer A vizsgálatokat 4, o. sv.-s beteg levátorain végeztük. A műtét közben nyert izomdarabokat 2,5%-os glutaraldehyd-oldatban rögzítettük, majd araldytba ágyaztuk. Kontrasztfestés uranylacetáttal és ólorncitráttal. A felvételeket JEM 7/A típusú elektronmikroszkópon készítettük. Cooper és Daniel (1949) szerint a levator rostszerkezete egységesebb, mint a külső szemizmoké. Kevesebb benne a kötőszövet és a beidegzése is szegényesebb. Az izom a fornix conj. fölött egy jól fejlett, kollagén rostokból álló aponeurosisba megy át. Kötegszerű elágazódásai szorosan tapadnak az orbitafalhoz (Hosokawa 1956). Rohen (1953) az aponeurosist hártyakészítményeken rácsszerű, sűrű rosthálózatnak látta. A szemhéjban az aponeurosis kollagén kötegei ecsetszerűen fellazulnak és a szemhéj rácsszerű kötőszövetes vázába mennek át. A levator rostjainak a tarsuson történő tapadási viszonyai még nem tisztázottak. Isaksson (1960) úgy véli, hogy a levator indirekt módon, a m. tarsalis útján kötődik a pillavázhoz. Duke-Elder (1961) úgy találta, hogy a levator a pillaváz alsó harmadában tapad. Eredmények Az ép szemhéjemelő-izom ultrastructuralis szerkezete a szervezet többi haráncsíkolt izmaihoz hasonló. A polarizációs mikroszkópos felvételeken jól látható az izom világos és sötét csíkozottsága, amely az anisotrop és az izotrop csíkok váltakozásán alapul (Fehér 1980^1. A szövettani jellegzetességek alapján az izom ún. vörös rostokból áll. Az izomrostok között meglehetősen gazdag ideghálózat mutatható ki. Velős és velőtlen rostok egyaránt megtalálhatók. Gyakran látható, hogy egy, 18
