Szemészet, 1988 (125. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 2. szám
tunk, desztillált vízben oldva. A tisztítást és fehérjeoldást a megadott gyári utasítás szerint végeztük, hetente. Néhány esetünkben — több hónapos viselés esetén — 1 hónap eltelte után ezeket a műveleteket már csak 3—4 hetenként ismételtük meg. A lencsék felhelyezése előtt Schirmer-1-tesztet végeztünk. Ha a vizsgálattal csökkent könnytermelést mutattunk ki, a terápiát műkönny adásával kiegészítettük, mivel a magas víztartalmú kontaktlencsék igen hajlamosak a kiszáradásra. Könnyfilm felszakadási próbát nem végeztünk, hiszen a nem egyenletes corneafelszín miatt egzakt eredményt nem várhattunk. Megvizsgáltuk a cornea felszínének érzékenységét, és a későbbi dokumentációk számára megmértük a vastagságát is. Ezután a rádiuszt és átmérőt határoztuk meg a helyes méretű kontaktlencse kiválasztása céljából. A terápiás kontaktlencsék feltétele után a lokális kezelést tovább folytattuk az alapbetegségtől függően. Az alapbetegség kezelésére használt szemcseppek alkalmazásánál kerültük a színes és nem teljesen átlátszó oldatokat. Ezenkívül kerültük a HEMA alapanyagú kontaktlencsék transparenciáját csökkentő szemcseppek használatát is. Ügyeltünk a cseppekben lévő konzerválószer mennyiségének minimalizálására. Ugyanis a konzerválószert a magas víztartalmú, HEMA alapanyagú kontaktlencsék megkötik, miáltal az allergizáló és toxicus hatás veszélye fokozódhat. Ezért a lehető legkevesebb féle szemcseppet alkalmaztunk, és előnyben részesítettük a több hatóanyagból álló, kombinált készítményeket, amelyek csak egyfajta szemcseppnek megfelelő konzerválószer adagját tartalmazták. Ha ilyen nem állt rendelkezésünkre, és szükség volt többféle szemcsepp egyidejű használatára, akkor az egyetemünk gyógyszertárában készített steril körülmények között ampullázott — egyszer használatos — konzerválószer nélküli cseppeket alkalmaztuk. Figyelembe vettük azt is, hogy egyes szemcseppek a könnyfilm felszakadási időt igen jelentősen csökkenthetik, amelyek így a kontaktlencse viselést kényelmetlenné tehetik, ezért ilyen jellegű cseppek alkalmazásakor is adtunk műkönnyet a felületi feszültség növelése céljából. A helyes méretű kontaktlencse kiválasztása után a felhelyezett lencsét az alapbetegség gyógyulási idejétől függően ellenőriztük. A felhelyezés után naponta, hosszabb gyógyulási idő esetén 10 nap után 1—3 hetente ellenőriztük. Eredmények Keratoconjunctivitis limbica felső és alsó megjelenési formájánál mind a 4 esetben gyógyulást tudtunk elérni. Az átlagos viselési idő 6 hónap volt, 1/.1—3 éves megfigyelési idő alatt recidivát nem észleltünk. Trauma utáni recidiváló cornea erosio eseteiben (6 eset) a gyógyulási időtartam igen változó volt, 1 hét és 1 hónap között, a betegség fennállása és a kezelésünk elkezdése között eltelt időtől, valamint kiterjedésének nagyságától függően. A körömmel történt sérülés utáni esetek gyógy hajlama lényegesen lassúbb volt. A hámhiányok egy esetben mélyebbre terjedő, 2 esetben felületes homályok hátrahagyásával, a többi esetben nyom nélkül gyógyultak. Csökkent könnytermelés kapcsán kialakult cornealis erosio eseteiben (3 eset) már néhány nap elteltével behámosodott a cornea felszíne, ekkor a kontaktlencse viselését abbhagytuk, majd a továbbiakban csak műkönny adásával folytattuk az alapbetegség kezelését. A műkönny további rendszeres használata mellett recidivát 2 év megfigyelési idő alatt nem észleltünk. Ulcus corneae eseteiben a gyógyhajlam különböző volt az ulcus jellegének megfelelően. A gyógyulási idő függött a betegség fennállása és a kezelésünk 77
