Szemészet, 1988 (125. évfolyam, 1-4. szám)

1988 / 2. szám

Szemészet 125. TI—T5. 1988. A Zala Megyei Tanács Kórház-Bendelőintézete (főigazgató főorvos: Tóth Imre) szemészeti osztályának (osztályvezető főorvos : Sallai Sándor) közleménye Elliot—Fronimopoulos-féle goniotrepanatióval elért eredményeink KOVÁCS BALÁZS és FBEÍE MÁBIA A glaucomasebészetben az 1960-as évek vége nagy fejlődést hozott. 1968 elején Korylos [17] végzett elsőként trabeculectomiát, majd Cairns [4], akit általában e műtéti típus leírójának tartanak. Még ugyanebben az évben Fronimopoulos és mtsai [11] ajánlották a goniotrepanatiót. 1970-ben Watson [24] módosította a trabeculectomiát. Az elmúlt két évtizedben a Fronimopou­los-féle goniotrepanatio és a Watson-féle trabeculectomia terjedt el a világon. Hatásmódjában a két műtét tulajdonképpen azonos, mindkettő során a trabe­cularis hálózat egy darabját távolítják el, majd az ínhártya nyílását fixált sclera­­lemezzel fedik. Különbség mindössze a fistulanyílás preparálásának módjában van, hogy trepánnal, ill. késsel, ollóval vagy lándzsával történik-e. A kétféle műtét korai és késői eredményei közel egyformák, Hiti és mtsai [14] szerint azonosak. A műtét után a kompenzált szemnyomású esetek aránya 80—95% (Gloor és mtsai [12] 82%, Ferguson és Macdonald [9] 84%, Fronimo­poulos és Christalcis [10] 91%, Takács [21J 86,3%, Takács és Pintér [22] 89%, Túri és Aczél [23] 94,5% stb.), ezek nagy része gyógyszeres terápia nélkül is egyensúlyban van. Eredetileg mindkét műtétet simplex glaucománál végezték, sőt Cairns [5] zárt zugú glaucoma esetén kontraindikáltnak tartotta. Az indikáció azonban fokozatosan kiterjedt a többi glaucomatípusra, így az acut glaucomára is (D’Ermo és mtsai [6], Dódén és Hosch [7], Eltz és Gloor [8], Takács [21], Takács és Pintér [22] stb.). Akut glaucoma után ugyanis a csak gyógyszerrel kompen­záltak nem tekinthetők biztosan és véglegesen kompenzáltnak, a roham a konzervatív terápia ellenére is gyakran ismétlődik. Haas [13] szerint a csak gyógyszerrel kezelt esetek 50%-ában lesz 5 éven belül újabb roham, Leydhecker [18] pedig a csak gyógyszerrel kezelt esetek 32%-ában figyelt meg újabb roha­mot !/, éven belül. Az akut glaucoma esetén végzett műtét egyrészt csökkenti az újabb roham bekövetkeztének valószínűségét, másrészt a betegség chronicus congestiv állapotba való átmenetét gátolhatja. A roham alatti táplálkozási zavar követ­keztében károsodik a trabecularis hálózat. Ez később simplex glaucomás komponensként jelentkezik és kevert típusú glaucoma alakulhat ki (Abrams [1], Leydhecker [18], Imre és mtsai [15]). Beteganyag és módszer 1977 elejétől 1986 végéig 114 szemen végeztünk Elliot—Fronimopoulos-féle goniotrepanatiót. Itt azokat az eseteket értékeljük, melyeknél a megfigyelési idő meghaladta a fél évet; így 80 beteg 92 szemén végzett műtét eredményéről számolunk be. A műtétet retrobulbaris érzéstelenítésben végezzük. Felül 10—14h-ig széles, limbus alapú conjunctivalebenyt készítünk. A sclerában 1/3—-1/2 falvastagságú, 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom