Szemészet, 1986 (123. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
Az angolszász irodalom ezzel szemben Theodor Obrig New York-i optikust említi a törhetetlen scleralis kagyló feltalálójaként. Ennek az lehet a magyarázata, hogy Obrig, aki 1942-ben az első kontaktológiai szakkönyvet írta, ebben retrospective hosszasan részletezte, hogy ő 1938-ban miként találta fel az akrylat kagylót. Kontaktlencse történeti kutatásaim kapcsán azonban az derült ki, hogy prioritása az „Individually moulded all plastic lens” történetére vonatkozóan könyvében nem tekinthető egészen hitelesnek. Obrig a lenyomatvétel technikáját 1936-ban Dallostól Budapesten sajátította el és 1939-ig New Yorkban Dallos eljárása szerint üvegből készítette kontaktüvegeit. Amikor 1939-ban egy John Mullen nevű worcesteri mérnök tőle függetlenül törhetetlen Plexiglasból kezdett Zeiss típusú, tehát szférikus kagylókat esztergálni betársult hozzá. Majd miután elsajátította tőle az alcrylat lencse esztergálással történő előállítását, otthagyta, s csak 1940-ben tért át a Dallos-féle individuális kagylók akrylatból történő készítésére, melyeknek optikai hatását ő is már esztergálási eljárással alakította ki. Obrig — aki egyébként a 30-as években valóban az USA egyik legismertebb kontaktüveg specialistája volt, nyilván ezen antidatálással igyekezett hírnevét öregbíteni. A kontaktüveg problematikája 1936-tól, vagyis a Mária utcai klinikára való kerülésemtől kezdve engem is nagyon érdekelt. Dallostól nem tanulhattam semmit, mivel ő már 1936 tavaszán elhagyta a klinikát, de emellett az üvegtől mint a kontaktüveg anyagától idegenkediem is és kezdettől fogva valamilyen törhetetlen anyag keresését tűztem ki célul. 1938 nyarán 4 hetes tanulmányutat tettem Németországban, s itt bukkantam rá a Plexiglasra. Mindjárt felismertem, hogy ez termoplaszticitása révén ideálisnak látszik kontaktkagyló készítésére. Hazatérve néhány hónapi kísérletezés után még 1938-ban sikerült is egy olyan technikai eljárást feltalálnom mely lehetővé tette jól viselhető, individuálisan készült de törhetetlen műanyag scleralis kagylók előállítását. Nagy volt az örömöm, hogy 26 éves koromra Európában az elsők között ilyen jelentős találmányt hozhattam létre. Azt hiszem főképp abban volt szerencsém, hogy rájöttem az akrylat optikai lencséjének csiszolással történő készítési módjára, ami egyébként meglehetősen nehéz feladat volt. Nekem arról, hogy az USA-ban az akrylatból készült lencsét már 1938-tól kezdve csiszolás helyett esztergálási módszerrel állítják elő, háborús elzártságunk miatt sejtelmem sem volt. A lenyomatvétel kellemetlen procedúráját igyekeztem minél előbb kiküszöbölni, s fokozatosan egy szemforma meghatározó próbakagyló készletet állítottam össze. 1952-ben a meglevő típusos szemformák kagylóinak szisztematikus rendszerbe sorolásával egy mások által is könnyen használható szemforma meghatározó ún. haptikai próbasorozatot állítottam össze. Ez 70 pár, a gyakorlatban legtöbbször előforduló szemforma próbakagylóját tartalmazta. Ezek közül kellett néhány etalon kagyló, valamint egy grafikai kulcs segítségével a beteg részére legmegfelelőbb próbakagylót kiválasztani. Mivel ez a világon első ilyesféle próbasorozat volt, szabadalmaztattam is. 1953-ban egy szerencsés véletlen folytán tudomást szereztem a corneális kontaktlencse létezéséről. Egy külföldi paciens ugyanis véletlenül a rendelőben felejtett egy bizonyos amerikai képes magazint. Ez többek között néhány soros hírben ismertette Tuohy kaliforniai optikus új találmányát, a corneális kontaktlencsét. Ez annyira felkeltette érdeklődésemet, hogy mindjárt készítettem is ilyet néhány betegnek, s nagy meglepetéssel és örömmel győződhettem meg előnyös tulajdonságairól. Tekintve azonban, hogy számunkra az optikai lencse addigi csiszolással történő elkészítése eléggé hosszadalmas művelet volt, a corneális kontaktlencsék gyorsabb elkészítése érdekében egy új, préseléses eljárást 56