Szemészet, 1986 (123. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
lehetővé teszi az érvényes előírások szerint a gépkocsivezetés engedélyezését. (Pl. a 2. csoportba tartozó gépjárművezetőknél az időszakos vizsgálatnál 0.8, illetve a gyengébb szemen legalább 0,5-ös visus, az 1. csoportban a jelölteknél 0,7, a gyengébb szemen legalább 0,2-es visus.) A látóélesség meghatározása általában jó, nappali, vagy azt megközelítő körülmények között történik. A táblázat adatai azt igazolják, hogy az éjszakai vezetés körülményei között nem közömbös, milyen szemészeti elváltozás következménye a látóélesség csökkenése. A szemfenéki degeneratív elváltozások okozta csökkenés esetében a primér-adaptáció és káprázásérzékenység értékek alig maradnak el a normális átlag alsó határaitól, illetve akörül mozognak. Ezzel szemben az üvegtesti homályban szenvedőknél, és főként a cataractásoknál lényegesen rosszabbak az eredmények. A primér-adaptációs értékek igazolják, hogy a csap-adaptáció szemben a pálca-adaptációval, nem független a törőközegek állapotától, a visustól. A cataractás és üvegtesti homályban szenvedők káprázásérzékenységi mérési eredményei objektiven igazolják a betegek panaszait, hogy az éjszakai vezetésnél a szembejövő járművek tompított reflektorai olyan kápráztatok lehetnek, hogy lehetetlenné válik a biztonságos vezetés. A táblázat * alatti megjegyzései szerint a cataractások csoportjaiban hat, illetve három olyan esettel is találkoztunk, ahol a 7-es fokozatú kápráztató fény mellett nem sikerült a készüléken a hatszögű objektum megvilágítását annyira emelni, hogy a vizsgált az aszimmetria jel helyzetét felismerje. Ezen adatok alapján feltételezzük, hogy minél távolabb helyezkedik el a törőközegekben levő homály a retinától, annál nagyobb a kápráztató hatása, a retinára annál inkább szétszórt fény jut. A fentiek alapján a gépkocsivezetői alkalmassági vizsgálat során szükségesnek látszik megállapítani csökkent látóélesség esetén a visusromlás okát (ami egyébként úgyis megtörténik) és amennyiben azt a törőközegek homálya idézi elő, elvégezni a primér-adaptációs és káprázásérzékenységi vizsgálatot. Tapasztalataink szerint Cataractométeren végezve a vizsgálatot a + 120-as priméradaptációs kijelzés érték felett, valamint 7-es fokozatú kápráztató fény esetén a -120-as káprázásérzékenységi kijelzés alatt a vizsgált a saját és a forgalom veszélyeztetése nélkül nem vehet részt az éjszakai közúti forgalomban, amenynyiben a fenti elváltozások mindkét szemet érintik. A II. táblázaton olyan eseteket dolgoztunk fel, ahol teljes látóélesség mellett az éjszakai vezetés szempontjából különböző aggályok merülhetnek fel. Nagyon figyelemre méltónak tartjuk az 1. oszlopban a tíz incipiens cataractában szenvedő beteg mérési eredményeit. Hét betegnél a primér-adaptációs és káprázásérzékenységi mérések a normál átlagok alsó határai körüli értéket mutattak, de három esetben olyan fokozott káprázásérzékenységet találtunk, hogy a 7-es fokozatú kápráztató fény mellett az objektum megvilágítását nem sikerült annyira fokozni, hogy a vizsgált az aszimmetria jel helyzetét felismerje. E tény szükségessé teszi, hogy alkalmassági vizsgálatnál az incipiens cataractánál is elvégezzük a primér-adaptációs és káprázásérzékenységi vizsgálatot, és a fent jelzett extrém esetekben kétoldali folyamat esetén a vizsgáltat alkalmatlannak minősítsük az éjszakai közúti közlekedésre —, a teljes visus ellenére. AII. táblázat 2. és 3. oszlopában hályogüveggel korrigált aphakiások priméradaptációs és káprázásérzékenységi adatai találhatók. A 2. oszlopban kerek pupillás, a 3. oszlopban iridectomia következtében a pupilláris szélt elérő colobomával végzett műtétek adatai szerepelnek. A két oszlop adatainak összevetéséből kiderül, hogy az iriscolobomás betegeknél, akiknél a coloboma sohasem volt a megszokottnál nagyobb (!), a káprázásérzékenység fokozódása nem következett be, tehát a nem túl széles colobomás, hályogüveggel korrigált aphakiások éjszakai gépkocsivezetése sem problematikus ebből a szempontból. 97
