Szemészet, 1985 (122. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
Szemészet Iri*. 5Г — «I. 1985. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinika (igazgató: Kakán Ágost egyetemi tanár) közleménye Könnyozmolalitás vizsgálatok cataractás, uveitises és diabetes mellitusos betegek esetében МАОУАК1 MÁK ТА Az irodalomban von Bohr volt az első, aki felvetette, hogy a könnysecretio és a párolgás egyik funkciója a könnyfilm ozmolalitás kialakítása, és hogy a csökkent secretio fokozott ozmolalitáshoz vezet [18]. Elsőként Bálik [2] gondolt arra, hogy a keratoconjunctivitis siccában (KCS) látható cornea és conjunctiva elváltozások a könnyben kialakult magas NaCl koncentrációval, ill. ozmolalitással lehetnek magyarázhatók. Megfelelő módszer hiányában azonban ezt sem ő, sem Mastman és mtsai [13] nem tudták igazolni. A későbbiekben azonban Mishima és mtsai [14] KCS-es könnymintákban mintegy 25 mOsm/l-rel magasabb ozmolalitást észleltek a kontrolihoz képest. Egyéb betegségcsoportokban is akár etiológiai jelentőségű, akár másodlagos, fontos lehet a könnymirigy secretiós, a könnykivezető csövek, a conjunctiva és a cornea reabszorpciós funkciójának eredményeként kialakult könnyozmolalitás meghatározása, amelyet gyulladásos reakciók és metabolikus folyamatok is befolyásolhatnak. Ezekben az esetekben azonban a megfigyelések még hiányosabbak. A valódi könnyozmolalitás-értékek mérésének egyik feltétele a reflektorikus könnyezésnek (a szemhéj és a conjunctiva megérintésének) elkerülésével az alsó menicusból történő könnygyűjtés. További fontos feltétel az igen kis minták mérésére (4—10 pl) alkalmas ozmométer. Az ilyen körülmények között történő vizsgálat a Schirmer-tesztnél [9, 18] és a „basic secretory” (alap-kiválasztási) tesztnél [9] érzékenyebb és specifikusabb eredményt adhat. Jelen munkánkban kipróbáltuk a Wescor-féle gőznyomás ozmométerrel történő könny és csarnokvíz ozmolalitás mérés módszerét, ill. különböző etiológiájú szemészeti betegségekben összehasonlítottuk a könnyminták ozmolalitásértékét. Beteganyag és módszerek 41 esetben történt könnyozmolalitás meghatározás. A vizsgálatot 4 csoportban végeztük: 1. cataracta senilis, nondum matura állapotban: 9 eset, 2. retinopathia diabetica: all eset mindegyikének retinitis proliferans diabeticája volt. A csoport minden tagja tartósan insulint kapott, 3. uveitis anterior: 11 beteg (iridocyclitis acuta), 4. szemészetileg egészséges 11 kontroll eset. A betegek és a kontrollok életkor szerinti megoszlásában nem volt különbség. A könnygyűjtéshez a beteget stabilizáltuk és a szemét réslámpával megvilágítottuk úgy, hogy a réslámpa fénysugara ne világítson a corneára. A mintavétel 0,5 mm külső átmérőjű kapillárisba kihúzott végű cseppentő vei történt az alsó könnymeniscusból úgy, hogy a reflektorikus könnyezés elkerülése érdekében lehetőleg ne érintsük a szemhéj szélét vagy a conjunctivát. Az így nyert anyagot lezárható végű műanyag rnikrocsövekbe tettük és a mérésig — 20 °C-on tartottuk. A betegek és a kontrollok anyagának tárolási ideje egyforma (maximum 5 nap) volt. Eseteink a könnygyűjtés napján szemészeti kezelést nem kaptak. Egyidejűleg 5 uveitises betegtől ozmolalitás, és Na, К meghatározásra csarnokvizet vettünk, az utóbbi vizsgálat lángfotometriás módszerrel történt. A könny és a csarnokvíz minták ozmolalitásának meghatározására minden esetben 10 /d-nyi mintát használtunk Wescor-típusú gőznyomás ozmométerrel. Minden beteg és kontroll esetében párhuzamos vizsgálatok is történtek. A csoportok eredményei közötti különbséget a kétmintás t-próba segítségével számítottuk ki. 57 T
