Szemészet, 1985 (122. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 3. szám
Szemészet Ci«. I»3—l»í. 1!»85. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (igazgató : Alberth Béla egyetemi tanár) közleménye Aspirációs technikával végzett hályogműtétek* BALÁZS ERZSÉBET Az elmúlt negyedszázadban a congenitális cataracta műtété jelentős mértékben fejlődött azáltal, hogy Scheie 1960-ban [22] újra bevezette az aspirációs technikát. Ezt a discissiúhoz, lineáris és intracapsuláris extractióhoz kapcsolódó gyakori intra- és postoperativ komplikációk tették indokolttá. Ryan és mtsai 1965-ben [20], Ryan és von Noorden 1971-ben [21] számoltak be arról, hogy míg a hagyományos módon végzett gyermekkori hályogműtétek után a glaucoma 6%-ban, az ablatio retinae 4%-ban fordul elő, aspirációt követően ezen szövődmények gyakorisága mindössze 2%, az üvegtestveszteségé pedig 10% helyett 8%. A mai szívó-öblítő készülékek birtokában ez az arány még kedvezőbb. A mondás, miszerint nincsen új a nap alatt, jelen metódusra is igaz. Először Jacques Daviel írta le 1753-ban [2], de az elv még régibb. Laugier 1885-ben [12], majd Teale 1926-ban [27] utalt arra, hogy az arabok már az ókorban végezték nem csupán a hályogok leszívását, hanem öblítéssel kombinált formáját is. Ez utóbbihoz különböző műszereket is szerkesztettek. Az aszeptikus feltételek megteremtése és az antibiotikumok bevezetése előtt ez a módszer a hátsó tok és a membrana hyaloidea megtartásával különleges jelentőséggel bírt az infekciók csökkentésében is. Ezt követően más módszerek árnyékában fejlődött. 1950—60 között szinte egyáltalán nem végezték. Klinikánkon is csak 1956 után kezdtük alkalmazni, miután Alberth [1] beszámolt az extractio linearis és az extractio linearis combinatával elérhető, jónak igazán nem nevezhető eredményekről. A 60-as évektől az extracapsuláris technika rohamos fejlődésével alkalmazása ismét előtérbe került. A módszer lényege különböző szívó-öblítő rendszerek segítségével az elülső tok, valamint a lencsemag és kéreg minél tökéletesebb eltávolítása egyetlen vagy két kis (corneális, pars plana, pars plicata) nyíláson keresztül. A beavatkozás végén a lencséből csak a zonulák által kifeszített hátsó tok marad, valamint az elülső tokból egy vékony perem, miután az aequatorig minden mag- és kéreganyagot eltávolítottunk. Ez jelenti egyben a siker kulcsát is, hiszen az elülső tokkal együtt a cataracta secundaria képzésében fontos aktív subcapsularis epithelt is eltávolítjuk [26, 30]. A lencse bennékének tökéletes eltávolításával jobb optikai eredményt remélhetünk, nem lesznek hátsó syncbiák, kisebb a secunder glaucoma kialakulásának esélye. A kis incízió mellett minimális az irisprolapsus, elülső synechiák kialakulásának, üvegtestveszteségnek a lehetősége. Érintetlenül hagyja az irist, a pupilla kerek, széle szabad. Az 1,5—2,5 mm-es incízió gyors gyógyulást tesz lehetővé. Még síró gyermeknél sem fenyeget sebruptúrával. Az asztigmia kicsi, a végleges korrekció hamar megadható. A lamelláris szarusebet varrni sem fontos. Ha sebünk merőlegesebbre sikerült, egy 10/0-ás varrattal vagy biosuturával zárjuk. Ez utóbbi azért célszerűbb, mert nem kell kiszedni, újra elaltatni a gyermeket. A megkímélt hátsó tok és ép membrana hyaloidea csökkenti az üvegtest mozgását, amely megfelelő prediszpozició esetén cystoid macula-degenerációhoz, retinaszakadásokhoz és retinaleválásokhoz vezethet. Megakadályozza az üvegtest prolapsusát is, mely retinaproblémákon kívül szarukomplikációkat is okozhat. Még ma sem elhanyagolható jelentőségű az a szempont sem, hogy mint védőbarrier a szem elülső és liátulsó részei között csökkenti az infekció veszélyét is [7]. Az extracapsularis extractio az ablatio retinae gyakoriságát, amely intracapsuláris módszer esetén 5%, lineáris módszerrel 3%, 0,5%-ra csökkentette [30]. Az aspirációs technikával végzett extracapsuláris extractio tehát messzemenően kielégíti a puha congenitális, juvenilis és fiatalkori traumás hályogok ideális műtéti megoldásának kritériumait [20, 23, 29]. * Alberth Béla egyetemi tanár 60. születésnapjára 192
