Szemészet, 1983 (120. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 3. szám
hogy a legfontosabbakat — mint a napi profil tensiogörbe, a gonioscopia, tonographia, szemtükrözés és látótérvizsgálat, esetenként terhelési próbák — elvégezzük minden olyan egyénnél, akinek az intraoculáris nyomása 21 Hgmm-t meghaladja applanatiós tonométerrel mérve. Fontos még érdeklődnünk a családi anamnesis után is. Közleményem célja az, hogy számot adjak arról a megfigyelésemről, hogy megjelent-e, és ha igen, mikor jelent meg látótérkárosodás glaucoma gyanús egyéneknél, akiknek ellenőrzése igen gondosan keresztülvihető volt. Az elmúlt 15 évben 410 egyénnél mértünk 21 Hgmm-nél magasabb szemnyomást applanatiós tonométerrel, akiknél a látóidefő nem mutatott glaucomás károsodást. Ezek között 252 egyénnél olyan elváltozás fordult elő, amely a látótérvizsgálat eredményét befolyásolta: kezdődő cataracta, diabeteses vagy sclerotikus retinopathia, együttműködés elégtelensége, nagyfokú myopia stb. Valamennyit felvettük a klinikára. 158 egyén volt, akiknél a Goldmann-féle periméterrel végzett látótérvizsgálat eredménye jól értékelhető volt. Különös figyelmet fordítottunk a Bjerrum-area vizsgálatára. További vizsgálatok voltak: napi tensio-mérések 7 órakor reggel, délben, 16 órakor, 20 órakor, tonographia Grant szerint (sajnos kevés egyénnél végeztük a Leydhecker-féle 7 perces vizsgálatot), P0/C quotiens meghatározás, szemtükrözés, gonioscopia. Az 5—7 napig tartó klinikai ápolás alatt az intraoculáris nyomás egyeseknél a 30 Hgmm-t is elérte, de a többi vizsgálati tesztek értékei normális határok közé estek. Látótérdefectust és a látótérkárosodást egy egyénnél sem találtunk. Minden egyént visszarendeltünk ellenőrzésre, felvilágosítva őket, hogy zöldhályogra gyanús a szemük. Sajnálatos módon mindössze 38 beteg sorsát tudtuk követni, akik az ellenőrzést pontosan betartották. Abban az esetben, ha a szemnyomás 26 Hgmm-t meghaladta, ismételten felvettük őket a klinikára. Két nőbetegnél 40 Hgmm volt a szemnyomás a felvételkor, amelyet climacterikus jelek kísértek. Huszonegy beteg kétszer, kilenc beteg háromszor, nyolc beteg négyszer volt ápolás alatt 5—7 napig. Az átlagos ellenőrzési idő 6,4 év, átlagos életkor 50,1 év, a férfi/nő arány 13/25 volt. Minden klinikai ápolás alkalmával elvégeztük a fent említett vizsgálatokat. Különös figyelmet fordítottunk a látótérvizsgálatra, amelyet minden ápolási idő alatt kétszer végeztünk el Goldmann 940 (kinetikus) és 940 ST (statikus) készülékkel. Ezen egyének jól ismerték a vizsgálatot, a vizsgáló orvos sem a kezdő szemorvosok közül került ki. Hét beteg egyik szemén, két beteg mindkét szemén tudtunk kimutatni 5°-nál nagyobb paracentrális scotomát a Bjerrum-areában (1. ábra). Nyolc a horizontális vonal felett, három alatta helyezkedett el, ez utóbbiak a nasalis félben. Három szemen ezenkívül még nasalis látótérhatár benyomottságot is találtunk. Ez a lelet megegyezik Aulhorn (1979) és Drance (1979) adataival. A látótérdefectus 4—7 évvel az első vizsgálat után jelent meg. Mind a látótérdefectusos, mind a defectus nélküli szemek látóidege szemtükörrel épnek volt ítélhető. A vertikális cup/disc viszony a 0,5-öt nem haladta meg. Az volt a saját tapasztalatunk is, hogy annak megítélhetősége meglehetősen szubjektív, hasonlóan Leydheclcer és mtsai (1979) véleményével. A látóidegfő stereoscopos fotográfiáját nem volt módunkban elvégezni, amely a különböző vizsgáló orvos leletei közötti variációt csökkentette volna a cup/disc viszony megítélésénél. Az egyes vizsgálatok statisztikai adatait az I. táblázat foglalja össze. A táblázatból látható, hogy csak a napi tensio ingadozás maximumában volt enyhén szignifikáns különbség a látótérkárosodott és nem károsodott szemek között. Összefoglalva a talált eredményeket, szeretném hangsúlyozni, hogy a beszámolómban szereplő egyének száma kevés volt. Így nem látszik jogosnak le-134
