Szemészet, 1982 (119. évfolyam, 1-4. szám)
1982-02-01 / 1. szám
Szemészet 111». 1—1». IDS'!. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (igazgató: Alberth Béla egyetemi tanár) közleménye Fénytörés-változások keratokonus miatt végzett keratoplasztikák után SÜVEGES ILDIKÓ, NAGY ZOLTÁN és ALBERTH BÉLA A keratokonus patogenezise ma sem tisztázott. Keletkezésének magyarázatára több teória született. Ezek közül az egyik általános mezodermális diszgenezis részjelenségeként fogja fel a keratokonust [Alajmo, 1]. Hasonlóságot tételez fel a myopiával, és mindkét betegséget poláris ektáziának tekinti. A feltételezés kézenfekvő: keratokonusban a bulbus elülső pólusa, a cornea centrális része tágul ki a myopiában létrejövő hátsó pólus ektáziájához hasonlóan. A progreszszió ideje is megegyezik, általában a 28—30. életévig progrediál mindkét folyamat. A keratokonus eseteiben elvégzett keratoplasztika azonban „megállítja” a betegséget, a transzplantáció „meggyógyítja” a konust. A cornea átültetésekor csak a centrum kerül eltávolításra (átlag 7 mm átmérőjű rész), a periférián egy gyűrű alakú cornea-darab megmarad. Ha egy elülső poláris ektázia a keratokonus oka, akkor a transzplantáció után is megmaradó széli corneagyűrűben a folyamat progressziója következtében az ektáziának folytatódnia kellene. Ennek következtében nagyobb fokú myopia létrejöttével számolhatnánk cornea átültetés után is. Van-e valóban poláris ektázia? Kiterjed-e az egész corneára? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ nagy beteganyagunk alapján. A myopizálódás, ill. az astigmia mértékének vizsgálatával nemcsak arra a kérdésre kaphatunk választ, hogy részt vesznek-e az ektatikus folyamatban a cornea széli részei, hanem arra is, hogy recidivál-e a betegség a transzplantátumban ? Beteganyag és vizsgáló módszerek Klinikánkon az első szaruhártya-átültetéseket keratokonus miatt a 60-as évek elején végeztük. Azóta összesen 260 bulbust operáltunk. Ezek közül 60 műtét sorsát tudtuk 12 évig nyomon követni. A 60 műtétet 45 betegen végeztük. A betegeket évente kontrollvizsgálatra hívtuk vissza. Vizsgáltuk a vízust, fundust, megmértük a cornea törőerejét, görbületi sugarát és az asztigmia mértékét, ill. tengelyét. Biomikroszkópos vizsgálattal meggyőződtünk a cornea átlátszóságáról: csak átlátszóan gyógyult, homálymentes transz - plantátumokat értékeltünk. A bevezetőben felvetett kérdések tisztázására célszerűnek látszott a fénytörés és az astigmia változásának nyomon követése. Eredmények A műtét utáni években Györffyhez [4] hasonlóan a szem fénytörésének megváltozását észleltük. A fénytörés objektív meghatározására nem kerülhetett sor, mivel a pupilla tágítását mindenképpen el akartuk kerülni (tágítás után keratokonusban irreverzibilis mydriasis alakulhat ki, Alberth és Schnitzler [3]). így a myopia fokát fundusvizsgálattal. ill. a legjobban javított vízus üvegértékeiből határoztuk meg. A 64 szem átlag fénytörése az operáció után — 0,185 D volt. A myopia foka az évek során emelkedett. Növekedése folyamatos volt 6 évig, majd ezután gyakorlatilag változatlan maradt. A 10. évben ismét észleltünk kisebb emelkedést, amely a 12. évre csökkent (1. ábra).
